Március 31. szombat: A Csernobil/Pripjaty túra, azaz a Zóna
Az óránk reggel 6-ra volt beállítva, mert 8-kor volt a találkozó. Hajnal 3 órakor felkeltem és láttam, hogy a köd még nagyobb, mint volt. Olyan ideges lettem, hogy vissza sem tudtam már aludni. Reggel 7 körül, amikor indultunk a találkozási pontra már teljesen felszállt a köd, így egy kicsit megnyugodtak a kedélyeim. Miután megérkeztünk, fél órát még a McDonald’s-ban melegedtünk egy forró almás pite felett, ezt követően kifizettük a még maradék pénzt az utazási irodának a helyszínen, beszálltunk a buszba és vártuk az indulást. Természetesen a 8:15-re tervezett indulás majdnem 8:45-kor volt, mint ahogy sejtettem is, hogy történni fog.
A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...
A szombati túrán a SoloEast Travel szervezésében 119 ember indult el 8 db 18 fős kis busszal. A mi buszunk egy nagyon szép Mercedes-Sprinter kisbusz volt, de a többi is újszerű volt. Az első megállónk nem sokkal Kijev után volt egy benzinkúton 9:50-kor, 15 perces szünetet kaptunk WC-zésre és vásárlásra. Persze itt is a tervezett 10:05 helyett majdnem 10:20-kor indultunk tovább. Egy lányra kellett várni, aki mit sem törődve azzal, hogy még 17 másik ember vár rá, beállt a jó hosszú sorba a pénztárnál, hogy megvehesse a szendvicsét és vizét… Ekkor határoztam el, hogy legközelebbi túra alkalmával egy egyéni 2 naposra fogok befizetni, bármennyibe is kerüljön az. Amúgy is, a mostani túrát ilyen bevezetésnek szántam, mert tudtam, hogy egy nap nem lesz elég nekem a zónából, főleg így, hogy mások miatt kevesebb időt is tölthetünk a helyen. Fokozta a hangulatomat az is, hogy a köd ismét leereszkedett és az eső is elkezdett esni, ami ki is tartott szinte egész nap ezután. A zónába amúgy délelőtt 10 órától lehet belépni és este 6-ig el kell hagyni. A program szerint 10 körül érnénk az első ellenőrző pontra, de már majdnem 11 óra volt és még közel másfél óra volt az útból hátra. 12 előtt egy kicsivel érkeztünk meg, rengeteg busz állt az ellenőrző pontnál, szerencsénkre nem kellett várni 30 percnél többet. Gyors útlevélvizsgálat után át is engedtek minket. Végre valahára valóra vált az egyik nagyon régi álmom és a zónában voltam. Először egy elhagyatott faluba mentünk, ahol megnéztünk egy takarékszövetkezetet, egy boltot és egy kultúrházat. Ezt követően rögtön ebédelni mentünk Csernobilba. Ebéd után még megnéztünk Csernobilban pár emlékművet, mint a katasztrófa miatt megszűnt városok (~300 település) várostábláinak sokaságát, a reaktornál használt kiállított távirányítású gépeket.
Ezt követően tovább haladtunk Pripjaty felé, de még megálltunk Kopachinál, ahol az összes lakóházat és egyéb épületet ledózeroltak és betemették a földbe, kivéve egy iskolát, ahova szintén bementünk.
Kopachi után az erőmű fele vettük az irányt. Sajnos a köd miatt nem nagyon lehetett látni az építésben félbehagyott 5-ös és 6-os blokk hűtőtornyát és felrobbant 4-es blokkra húzott új szarkofág is csak a ködben homályosodott a látótérben. Majd továbbmentünk Pripjaty fele ismét, de előtte még a híres városjelző építménynél (nem tudom minek hívják ezeket pontosan, de sok ukrán város előtt láttam ilyen díszes építményt a város nevével) csináltunk pár képet. Végre beléphettünk Pripjaty városába is.
A köd amúgy az atomerőművet elhagyva kezdett felszállni, ennek nagyon megörültem. Ahogy beértünk a városba, az eső is elállt, aminek szintén nagyon örvendtem, egyrészt nem áztam el, másrészt a fényképezőt sem kellett takargatnom a víz elől, így jobb képek születhettek. Legelőször a főteret néztük meg. Aki már látott Pripjatyról képeket, egyből ismerős lenne neki a helyszín. A főtéren egy szálló, szupermarket, étterem és kultúrház volt annak idején. Benéztem egy épületbe és tele volt rengeteg bútorral. Sajnos bemenni nem lehetett egy épületbe sem, már amikor közelítettem, akkor is rám szóltak. Azért egy-két helyre csak sikerült bemerészkednem, legalább az ajtóig, amikor nem figyelt annyira a túravezető vagy lemaradtunk kicsit. A kultúrház egyik helységébe egymás hegyén-hátán álltak az eltávolított szocialista propaganda plakátok.
Sétánkat folytattuk a híres főtér melletti vidámparkba, amit sosem használtak az ott lakók. Május elsején adták volna át a dodzsemet, a körhintát, a hintahajót és az óriáskereket, amit végül az április 26.-i katasztrófa meghiúsított. A vidámpark tere után a stadion fele sétáltunk tovább. Ott is be-be lestem helyekre az épületen belül, majd egy kis sétát követően be is szálltunk a buszba, ami már várt minket.
Pripjatyot el is hagytuk 1,5 óra után, végső célként az orosz fakopáncsot tekintettük meg. Az orosz fakopáncs egy radarállomás, nevét az alacsony rádiófrekvenciát kibocsátó hangjáról kapta. A radar egy 150 méter magas és közel 700 méter hosszú torony komplexum. Elképesztő látvány lett volna ott állni alatta és mellette, de sajnos a köd ekkorra már akkora volt, hogy nem láttunk túl sok mindent belőle.
A zónát egy gyors sugárellenőrzést követően elhagytuk 5 órakor. Kijevbe 7-kor érkeztünk vissza. Metróval visszamentünk a hotelba, átöltöztünk, vettünk még pár dolgot a szupermarketban, majd a Pazuta Hatában vacsoráztunk.
