Az eredeti tervem az volt ezen üzleti út során, hogy adok Bukarestnek még egy esélyt (legelső látogatásomkor, ami az egyetlen alkalom volt, nem hagyott bennem mély nyomokat), ám ezt nagyon hamar elvetettem, amikor nem találtam szállást azon a környéken, ahol szerettem volna. Úgy voltam vele, hogy én biztosan nem megyek be kocsival még egyszer, a múltkori egy alkalom pont elég volt. Annak ellenére, hogy már körülbelül 10 alkalommal jártam erre, sosem éreztem a késztetést, hogy szét szeretnék nézni a román fővárosban, aztán 2 éve, mikor mentünk a tengerpartra, csak úgy adódott, hogy egy éjszakát eltöltöttünk itt, de realizáltam is magamban, hogy semmit nem hagytam ki. Azt sem mondhatom, hogy valamin átsiklottam a város látnivalói közül, mert egy évekig Bukarestben elővel voltam akkor, szóval ha ő sem tudott nekem mutatni semmi érdekeset ott, akkor szerintem valóban semmi érdemleges nincs ott.
Nemrégiben újra a környéken jártam, mert volt egy auditom a közelben és úgy voltam vele, ha 15 percre leszek a külvárostól, akkor foglalok egy szobát a legutolsó metróállomás környékén, ám nem volt egy vállalható szállás sem, így gyorsan megszületett a döntés, hogy végre átvezetek a Transzfogarason, mert arrafele is voltam már jópárszor, de mindig Nagyszeben-Ramnicu Valcea-Pitest úton vágtam át a völgyben a hegyeket.
Tavaly szerettünk volna már egyszer eljönni a Transzfogarasra, volt is lefoglalva szállásunk egy éjszakára, mert azt terveztük, hogy Parajd és Szováta után elmegyünk oda is, de a szokásos október vége – november eleje helyett már október elején lezárásra került az út a havas időjárási körülmények miatt. Így kénytelenek voltunk átszervezni a programot és lemondani a szállásunkat. Mivel akkor el is határoztam magamban több ok miatt is, hogy én családdal biztos nem jövök vissza egy darabig Romániába kirándulni, így úgy voltam vele, hogy akkor egyedül fedezem fel ezt a térséget. Kicsit kitérnék arra is, hogy miért is nem fogok vagy fogunk ide jönni egy ideig magánútra. Szóval vannak bizonyos társadalmi jelenségek, ami felett nem tudok elsiklani. Ezek sajnos Magyarországon is jelen vannak jócskán, de talán nem ennyire vészes. Románia nagyon ’vad’ még Magyarországhoz képest is. Az emberekkel szerintem nincs baj általánosságban, csak bizonyos körülmények között és sajnos ez alól nem képeznek kivételt az erdélyi magyarok sem. Bárhol járok az országban, a vezetés része nem egyszerű dolog, pedig nekem azt itt nagyon sokat kell, mert a beszállítók rendesen szét vannak szórva az egész országban. Csak hogy éreztessem a mértékét, 3-4 év alatt kb. 60.000 kilométert vezettem csak Romániában. Sorolhatnám órákon át, hogy milyen szituációkat látok vagy milyen helyzetekbe kerülök bele a közlekedő társak által tanusított mentalitásban, azaz a közlekedési szabályok totál telibeszarásával. Csak hogy 1-2 példát mondjak. Nincs az a sebesség, ami elég gyors nekik és te, mint normális sofőr ne érezd azt, hogy mindenki idegből le fog nyomni mert hogy feltartod őt. Ha mész 100km/h-val lakott településen az 50km/h helyett, akkor is le fognak előzni. Ha próbálom tartani a tempót a többiekkel, ami jócskán már a megengedett felett van, akkor is le fognak előzni... Még akkor is, ha 1 perc múlva lekanyarodik vagy megáll a boltnál az út szélén. A követési távolságot egyáltalán nem ismerik. Irányjelzés, elsőbbségadás, előzékenység, ezek mind ismeretlen foglamak számukra. A legminimálisabban ívelő kanyart is biztosan úgy levágják, hogy a fél kocsi átjön a te sávodba. Az a baj, hogy ez a mentalitás az elmúlt 10 éveben Magyarországon is nagyon romlóban van, mondhatni a béka segge alatt van a morál. Jó persze vannak biztosan ennél sokkal-sokkal vészesebb helyek is, kb. fél Ázsia, Oroszország, Afrika vagy Dél-Amerika stb., de ezeken a helyeken nem is igazán szeretnék vezetni vagy egyáltalán eljutni oda, mert nem kulturált európai embernek való. Szóval ebből azt szerettem volna kihozni, ha munka ügyben járok itt, akkor az feledteti velem egy kicsit a bosszadalmakat, hogy ezért pénzt kapok, viszont én nem szeretnék arra pénzt áldozni magánokokból, hogy egy olyan helyen költsem a pénzem, ahol nem érzem magam 100%-ban jól, mert minden egyes nap ezzel kell szembesüljek, ha megindulok valahova. Persze nem megy még nekik a pénztárnál a sorbanállás, a parkolás meg úgy a civilizált országokra jellemző hozzáállás. Társadalomban elünk, de ha az emberek 90%-a nem képes úgy élni, csak úgy mintha önmaga lenne mindenek felett, az a társadalom számomra élhetetlen. Persze mindenhol vannak olyanok, akik rendszer felettinek képzelik magukat, de ha ennek ennyire magas az aránya, ott már nagy a baj. És a legnagyobb baj szerintem az, hogy hiába vannak szabályok, ha azok nincsenek betartatva! A 4 év és a kb. 60.000km levezetett út alatt összesen egyszer láttam sebességmérést és két alkalommal bármiféle rendőri ellenőrzést. Hazánkban is ez a baj, gyakorlatilag egy következmények nélküli ország vagyunk mi is. Családi nyaralások és kiruccanások alkalmával maradok inkább a nyugati országoknál vagy a tengerentúlnál.
Nagyon elkanyarodtam, igazából az utazásról szeretnék írni, nem társadalmi problémákról.
Kicsit ismételten tartottam attól, hogy megint át kell szervezzem a programom és lemondani a Transzfogarasi szállást, mert az út előtt 2 héttel már folyamatosan vihart mondott keddtől csütörtökig kb. mindenhova ahova én mentem vagy áthaladtam köztük a Transzfogarasra is, ahol nem éppen a legjobb lenne átvészelni egy vihart. Előrevetítem, hogy a 3 nap alatt kb 20 percet esett az eső csendben és legtöbb esetben meleg és napos idő volt. Kicsit bolond ez az időjárás előrejelzés. Például emlékeztem, hogy amikor az út előtt előző nap megnéztem az előrejelzést, vihart mondott Ramnicu Valcea környékére, de amikor ott jártam, hét ágról sütött a nap, felhő sem nagyon volt és a hőmérséklet is 28 fok körül alakult. Ránéztem a pillanatnyi időjárásra és még akkor is vihart mutatott, holott a 200 kilométeres körzetben felső is alig akadt.
/A pillanatnyi időjárás viharos vs. a valóság/
Kezdjük a legelején, kedden nagyon korán keltem, mert Nagyváradon egy cégnél volt auditom reggel 8-kor. Amikor ott végeztem, haladtam is tovább Pitesti felé, ahol az első éjszakára foglaltam le a szállásomat. Örömmel vettem tudomásul, hogy végre átadták az A10-es autópályát Torda és Szászsebes között (~60km szakasz), így az eddigiekhez képest kb. 1 órával lerövidült a vezetési idő Pitesti-ig. Nagyszebenben megálltam a szokásos Taco Bellben ebédelni. Még mindig ez a legjobb gyorsétteremlánc számomra. Pitestiben a La Strada Boutique Villában szálltam meg. Nagyon jó kis szálloda saját parkolóval, közvetlenül a belvárosban. Este 6 körül érkeztem és 11 óra kocsiban ülés után nagyon kívántam a sétálgatást, így bejelentkezés után egyből elindultam céltalanul a belvárosba. Már itt is többször voltam, ezért semmi újdonságot nem tartogatott a hely számomra, de nagyon jól esett csavarogni egy kicsit este 8-ig.
/Pitesti is azt a tipikus szocialista város képét mutatja. Panelházak egymás hátán a főtér mellett, betonépület a régi stílusú épület közvetlen szomszédságában, újságos bódék stb./
Szerda reggel Pitesti mellet mentem egy céghez, ott 2 óra alatt végeztem, onnan mentem is tovább a következő céghez, ami Bukaresttől van 20 perc vezetésnyire, azért is volt tervbe véve, ha ott végzek, akkor Bukarestben szállok meg, de ehelyett a 2. cég után elindultam a Transzfogaras fele. A szállásomat Casa Lazaroiunak hívták. Szerintem képeken sokkal jobban néz ki. Egy bugallót béreltem a tópart mellett közvetlen. A bungalló is szebbnek látszódott a képeken, de egy éjszakára úgy voltam vele, hogy teljesen megfelel.
Mivel még mindig viharos időt mutatott az időjárás előrejelzés a tartózkodási helyemre, de a valóságban nem így volt persze, de azért felhős volt és csepegett is az eső, úgy voltam vele, hogy hiába megyek át holnap a Transzfogarasi úton, csak elmegyek a Vidraru gátig, - ami kb 30 perc vezetésre volt tőlem- , ha mégis vihar lesz és más útvonalat kell válasszak, csak lássak valamit a helyből. Ahogy mentem felfele a hegyen, az idő is tisztulni kezdett. Nagyon szép képeket készítettem a Vidraru gátnál és tónál. Kb. fél órát gyönyörködtem a helyen és visszamentem a szállásra pihenni.
/A Vidraru tó és gát/
Másnap reggel 6-kor keltem, hogy 7-kor reggelizni tudjak, de ahogy már írtam, 8 órától volt, de 9 órakor el tudtam így is indulni. Szerencsére a forgalom még minimális volt a déli oldalon, az időjárás is teljesen vezetésre alkalmas volt, csak párszor esett kicsit, de a viharnak nyoma sem volt. Útközben két alkalommal is láttam medvét az út mellett. Gondolom odaszoktak, mert az arra járó autósok etetik őket. A 2042 méteres csúcs fele közeledve azért egy darabig a felhőben vezettem, így sokat nem láttam a tájból, de szerencsére ahogy átmentem a csúcson lévő alagúton, az északi oldal már tisztának volt mondható, így semmi nem zavartam meg a kilátást. Megálltam egy kis parkolónál, ahova ki lehet húzódni gyönyörködni a tájban. Itt sokat fényképeztem, a kilátás abszólút magával ragadó, 10 percig csak legeltettem a szemem, majd megkezdtem a „leereszkedést”. Konstatáltam, hogy nagyon megérte bevállani ezt az utat annak ellenére is, hogy mindig benne volt az időjárás előrejelzés miatt, hogy kerülnöm kell abban az esetben, ha viharos lesz az idő. A hegy lábától még várt rám 6 óra vezetés, ami az ottani körülményekhez képest szerencsére viszonylag eseménytelenül telt.
/ A Transzfogaras északi oldala/
/ A déli oldalon medvékkel is találkoztam/
