2022 november végétől 2023. február végéig szinte minden nap oda voltam valahol hétköznap, az irodában a 3 hónap alatt összesen max. 10 napot töltöttem. Ez az évfordulós időszak nálam a legsűrűbb, mert végig kell járjam az összes partnerem Magyarországon, Romániában, Csehországban és Németországban.

November végén átautóztam Debrecenből Zalalövőre egy partnerhez, visszafele székesfehérváron találkoztam egy barátommal, másnap hazafele (azaz előbb még Jászberény fele egy másik partnerhez) pedig beugrottam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre egy órára. Itt nem munkaügyben jártam, egyszerűen csak nagyon hiányzik már a reptér feeling. Igazából nem volt semmi különösebb tervem, a Sparban vettem egy kólát, megnéztem a kilátóteraszt, átsétáltam egyik terminálból a másikba és mentem is tovább. Jól esett kicsit átszellemülni és felidézni azt, mennyi szuper tengerentúli helyre mentem innen 2017 és 2019 között. Ha minden jól megy idén, akkor ismét átélhetem ’élesben’ is a reptér varázsát, mert októberben vagy novemberben szeretnénk elmenni Floridába vagy Thaiföldre vagy Dubajba, ez még később fog kialakulni annak függvényében, hogy az akkor majd 17-18 hónapos lányunk mennyire bírja majd a nagyszülőknél nélkülünk. Előtte persze azért már próbáljuk nyártól hozzá szokatni a mamakempinghez, először egy, majd kettő és több éjszakákkal.

Decemberben jártam még Szlovákiában és Romániában több helyen is, de semmi említésre méltó dolog nem történt.

Január közepén Temesváron sétáltam egy nagyon jót. Kifejezetten jól esett, mert már nagyon rég sétáltam ekkorát (kb. 10km).

/Temesvár/

Január végén Szucsáva megyébe vezettem el Romániában. Szeretek erre járni, mert nem vészes útközben a forgalom a romániai körülményekhez képest, a Máramarosi-havasok Nemzeti Parkon átjutni is élvezetes, főleg a keleti részén, ahol 2000 méter felett szeljük át a hegyeket. Az út minősége tökéletes végig, csak a szokásos idióta sofőröket kell elviselni, de mivel a forgalom is gyérebb, így kevesebbel találkozok velük. Egy éjszakát maradtam csak Falticsénben, másnap reggel egy cégnél kezdtem és azt követően indultam is visszafele Nagybánya felé, ahol az estét töltöttem, mert másnap reggel 2 céghez mentem.

/Máramarosi-havasok/

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Ezt a posztot egy ilyen elmélkedős, évet lezáró, élménybeszámolós írásnak szánom. Kicsit lesz benne bosszankodás, de inkább a jó dolgokat szeretném bővebben részletezni. A bosszankodós részét nagyjából annyival le is tudnám, hogy az azért van, mert ismét több céges üzleti utam nem valósult meg ebben az évben. Már párszor itt is leírtam a blogon, hogy egy szingapúri üzleti út meghiúsulása bennem mély, negatív nyomot hagyott, főleg azért, mert direkt emiatt vállaltam el egy projektet plusz munkaként, hogy mehessek majd oda (is) és hónapokon át csak az út gondolatán pörgött az agyam. Hasonló eset történt idén is, most annyival talán jobb a helyzet, hogy emiatt plusz munkát nem vállaltam magamra egy vagy több utazás reményében. Egy új projekt indulása lett volna idén az USA-ban ami az eredeti auditori munkakörömmel kapcsolatos, de ebből se lett semmi. Eredetileg 2022 júniusban már indulnia kellett volna a projektnek, de tavasszal még semmit nem hallottam róla, nem kértek meg, hogy vegyek részt bármiben is az előkészületek során. Tudom, hogy a cégnél lassan őrölnek azok a malomkerekek, de úgy voltam vele, hogy biztos megoldják nélkülem is az elején az alapokat, illetve biztos csúszik is a dolog egy kicsit (mint ahogy mindig), majd ha menni kell tréninget tartani és auditálni a résztvevőket, szólnak nekem. Már augusztus vége felé járt és gondoltam is rá, hogy „Na..., ebből sem lesz semmi már”, mikor rá pár napra hívott a főnököm, hogy biztosra menejen, hogy be vagyok-e oltva Covid ellen, mert csak így lehet belépni az USA-ba. Mondtam, hogy természetesen igen és szóljon ha menni kell, bármikor indulásra kész vagyok. Vártam vagy 3 hétig, hogy kapjak valami további információt a projekt státuszával kapcsolatban, de semmi, megint teljes bizonytalanságban voltam és ez idő alatt végig az amerikai üzleti útön pörgött az agyam. Nem akartam magam tovább bizonytalanságban érezni és felesleges kétségek között tartani az út megvalósulásával kapcsolatban, mert akkor a csalódás is kisebb, ezért jól tettem, hogy inkább rákérdeztem, ahelyett hogy várok még, mert mint azonnal megtudtam, idén már biztosan nem fog indulni a projekt az USA-ban.

Egy ’meetinges-konferenciás-csapatépítős’ prágai utazás is elmaradt a cég miatt szeptemberben. Már meg sem lepett a dolog. Helyette inkább megtartjuk a meetinget online novemberben... Számomra ez az online meetingelés egyenlő a semmivel. Lehet, hogy ez a mai trend és ez a jövő, de szerintem egy ilyen jellegű, több napos konferenciát (TQM-mel, ISO-val és EHS-sel kapcsolatos témák) nem lehet kb 50. embernek letudni azt egy fél napos online video konferenciával és online prezentációval. Pár ember közötti, nem túl nagy horderejű, a céget globális (de legalább is európai) szinten nem érintő, személyes találkozást nem igénylő megbeszéléseknél hasznosnak tartom természetesen a videokonferenciákat, de ebben az esetben nagyon nem. Mondjuk ezt annyira szerencsére nem bánom, mert voltam most májusban is és szeptember közepén is Prágban (és még pár szép Prága közeli helyen), amiről fogok is írni a posztban.

A wroclawi auditor meetingek sem voltak megtartva idén sem, pedig azt hittem, ha visszjön a projekt menedzser a szülési szabadságáról, akkor folytatódik ez is, mert 2018 és 2020 között azért évi 2-3 alkalommal összejött a csapat személyesen is. Kicsit hiányzik, mert nagyon megszerettem Wroclawot és úgy az egész úttal járó dolgokat, mint beülés egy bárba a kollégákkal, közös ebédek és vacsorák, a város felfedezése stb.

Túl vagyunk az első családi nyaraláson is. Nem terveztük, hogy mielőtt a lányunk 6-8 hónapos lesz, megyünk bárhova is több napra, de mivel annyira nyugodt baba, így 2,5 hónaposan is neki mertünk vágni egy 5 napos balatoni kiruccanásnak. Az 5 nap alatt nem éreztük azt, hogy a 2,5 hónapos gyerek bármiben is hátráltatott volna minket. Ő persze az idő nagy részében csak aludt a babakocsiban, és hagyott minket, hogy élvezzük a kikapcsolódásunkat.

A tervünk az volt, hogy a Balatonnál foglalok valami szállást 4 éjszakára, de a normális szállások csak reggeli ellátással minimum 130.000Ft-nál kezdődtek még így az utószezonban is, de inkább 160.000Ft volt az az árkategória, ahol már jobban lehetett ’válogatni’ a lehetséges szállások közül. Szerintem ennyi pénzt egyáltalán nem ér meg, ennyiért bőven olasz, spanyol, portugál stb. tengerparti szállások is vannak hasonló kategóriában. Ebből kifolyólag egyből Velence közeli (Jesolo, Caorle, Bibione) szállások után kezdtem kutatni és nem hogy a fenti árakon, de olcsóbban, azaz 130.000-160.000Ft-ért is voltak teljesen korrekt, tengerparttól 2-3 utcányira szállások reggelivel, saját napággyal és ernyővel a parton, annyi különbséggel, hogy most nem 4, hanem 6 éjszakáról beszélünk. Ezt az opciót 1,5 hétnyi időjárás előrejelzés nézegetése után vetettük el, mert abban az időszakban, amikor ráértünk volna menni, minden napra esőt mutatott. Úgy voltunk vele, hogy hiába kerülne Olaszország annyiba 6 éjszakára még utiköltséggel is, mint a Balaton 4 éjszakára, csak rosszabbul esne a lelkünknek Olaszországban ücsörögni a szobában az eső miatt.

Harmadik opcióként felmerült Zakopane is, de az ára miatt 1-2 napnál többet nem is kerestem szállást. Ott 4 éjszakára reggelivel nem találtam olyan hotelt 200.000Ft alatt, ami megfelelt volna számunkra.

Újra balatoni szállásokat kezdtem nézegetni és végül Balatonfüreden a Hotel Marinában foglaltam szállást ’All Inclusive’ ellátással. Voltak fenntartásaim az ellátás kapcsán, nem is kevés, de annyira pozitív meglepetésként ért az egész, mint a Balaton rohamosan javuló turisztikai színvonala. Árban is az egekben van a Balaton, de legalább a színvonal is emelkedik hozzá, még ha ár-érték arányban nincs is egyensúlyban (valószínűleg sosem lesz, de azért ez is komoly javulás a 90-es és 2000-es évekhez képest, ami az én elismerésemet is elnyeri). Miért is mondom ezt? Tavaly például egy olyan szálláson voltunk, ahol majdnem 1 évvel előre foglaltam le a szobát, de akkor még nem adtak hozzá reggelit és annak ellenére kaptunk, hogy a reggeli nélküli árat fizettük. Pedig nem is mi kértük, hanem a tulaj(?) vagy a szállásvezető állította meg a feleségemet, miközben ment ki a kocsihoz, hogy menjünk reggelizni, mert készít nekünk is. Amiért ilyen rendesek voltak, a végén megköszöntük a kedvességüket egy üveg borral és bonbonnal. A Balatonnál az emberek is sokkal kedvesebbek, mint bárhol máshol. Szintén tavaly, a már említett nyaralásunk során esett meg, hogy bementünk a helyi Coop boltba és venni akartunk Pöttyös túró rudit, de az a közelben tevékenykedő polcfeltöltő högy azt mondta, amikor meglátta, hogy válogatunk, hogy várjunk pár percet, mert nemsokára le kell akciózza félárasra és ragaszt majd rá nekünk -50%-os címkét. Mondtuk, hogy köszönjük, hogy szólt, akkor amíg befejezi amibe belekezdett, addig megvesszük a többi dolgot, amire szükségünk volt és visszamegyünk majd a túró rudiért amikor rárakta a féláras címkéket. Pont a bolt másik oldalában voltunk, amikor megláttuk, hogy az iménti hölgy a túró rudis dobozzal tart felénk és mondta, hogy minket keresett, hogy tudjunk venni a féláras Pöttyösből, mert ilyenkor 1-2 perc alatt elkapkodják és először mi tudjunk venni, amennyit akarunk, szóval meg akart bizonyosodni arról, hogy maradjon nekünk is. Ez enegem óriási pozitív sokként ért. Eddig nagyrészt leginkább unott arcú, kollégákkal cseverésző, vevőket leszaró bolti dolgozókkal találkoztam és sajnos ez az általános.

Idén is értek pozitív csalódások, bár az most inkább jobban a vendégkörrel kapcsolatosak. Amikor megláttam ezt a Hotel Marina szállást az all inclusive ellátással, voltak azért kétségeim azzal kapcsolatban, hogy milyen is lesz a korlátlan étel- és ital fogyasztás. 4 éjszakára 240.000Ft helyett akciósan 180.000Ft-ért foglaltam és úgy voltam vele, hogyha rossz színvonalú lesz az ellátás, akkor sok pénz érte, viszont ha mégis jó lenne, akkor meg kifejezetten jó árban van. Meg sem mertem álmodni, hogy ennyire a második lehetőség fog bejönni. Legelőször a 2000-es évek legelején voltam több alkalommal is a Török tengerparton all inclusive ellátással (4 csillagos hotelekben, ami inkább 3-nak felelne meg a valóságban), de akkor inkább azt mondtam, hogy nem éri meg a felárat, mert az ellátás kritikán aluli minőségben. Pár nap után kiderült, hogy miért van fura íze egyes ételeknek. Először azt hittük, hogy olyan fűszerek miatt van, amiket mi nem használunk, ezért nem ismerjük az ízét, de 2-3 nap után rájöttünk, hogy ez inkább azért van, mert az ételek ott aszalódnak a napon a 40 fokos melegben, majd ugyan azt az ételt még kiteszik a következő étkezésnél, majd az azt követőnél is és ha még mindig nem fogyott el teljesen, akkor felhasználják valami más étel készítéséhez és az a fura íz amit érzek nem a fűszereknek tudható be, hanem hogy a zöldségek már erjedésnek, a húsok meg már romlásnak indultak. Legelső ilyen utunkkor az is volt a baj, hogy a Török Riviérán kb mindenhol a vendégek 90%-a orosz volt és náluk a svédasztalos étkezések úgy néztek ki, hogy kiszedtek vagy 5 kiló kaját és desszertet, majd jól összetúrkálták és otthagyták szinte az egészet. Emiatt határoztam el, hogy nem fogok többet ilyen ellátásra befizetni, mert rossz nézni a vendégeket is, amikor ilyen módon viselkednek, mert nekem ez tönkreteszi a nyaralást. Ilyen színvonalú emberekkel nem is szeretnék egy szállodában megszállni. Azt kell mondjam, hogy itt a Hotel Marina szállodában az ételek minősége, mennyisége és változatosságával is minden tökéletesen rendben volt. A vendégek annyit szedtek a tányérjukra, amennyit valóban meg is ettek, szerintem nem keletkezett több ételmaradék, mintha a la carte módon bonyolítanák az étkeztetéseket. A korlátlan alkoholfogyasztás ellenére sem láttam senkit sem lerészegedve a földig innia magát azzal a címszóval, „hogy hát kifizettem, addig iszok amíg bírok”. Sört és bort 11 órától, alap kevert italokat, gint, vodkát, pálinkát, konyakot délután 5 órától lehetett kérni az all inclusive ellátás keretében.

A szállodának saját strandja is van, a parton büfével, ahol főleg strandkaját lehet enni déltől, illetve széles italválasztékból is válogathatunk. Első nap, amikor megérkeztünk, már nagyon éhesek voltunk és jól esett feltankolni a büfében még vacsora előtt. Még egy olyan észrevételem volt, ami abszolút pozitív meglepetésként ért. Az üdítőautómata italai egyáltalán nem voltak agyonhígítva vízzel. Először azt gondoltam biztosan az lesz, mert ki ne emlékezne, hogy amikor bejöttek a gyorséttermekben az „újratölthetős poharak”, akkor gyakorlatilag mindenhol úgy voltak beállítva az adagolós automaták, hogy szirupot épphogy csak adagolt a víz mellé. Aztán egy idő után azért szerencsére rájöttek, hogy ilyen módon nem éri meg spórolni az önköltségen, mert közben az emberek nagy része meg elpártol a víz ízű Cola, Fanta, Sprite stb. miatt.

Az 5 nap alatt sétálgattunk, ellátogattunk Tihanyba, hajókáztunk, városi kisvonatoztunk, de legfőképpen a reggelivel, ebéddel és a vacsorával telt el az idő. Jó ez az all inclusive ellátás, de a 4. napon már az evésre is alig bírtam gondolni, az általunk elfogyasztott adagok is kb. a felére csökkentek az elejéhez képest. Tovább nem is bírnám ezt az állandó evést, maradok inkább a reggelit biztosító szállásoknál a jövőben, bár tény, ahogy az elején is említettem, óriási pozitív csalódás volt és nem csak marketinges csabítás jelen esetben az all inclusive hívószó, hanem tényleg mindent megkaptunk, amit elvárna az ember.

/Egy kis ízelítő a Hotel Marina Balatonfüred ételkínálatából/

/Balatonfüredi kikötő/

/Annyira tetszettek ezek a felhők, hogy nem bírtam betelni a látványukkal/

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Az eredeti tervem az volt ezen üzleti út során, hogy adok Bukarestnek még egy esélyt (legelső látogatásomkor, ami az egyetlen alkalom volt, nem hagyott bennem mély nyomokat), ám ezt nagyon hamar elvetettem, amikor nem találtam szállást azon a környéken, ahol szerettem volna. Úgy voltam vele, hogy én biztosan nem megyek be kocsival még egyszer, a múltkori egy alkalom pont elég volt. Annak ellenére, hogy már körülbelül 10 alkalommal jártam erre, sosem éreztem a késztetést, hogy szét szeretnék nézni a román fővárosban, aztán 2 éve, mikor mentünk a tengerpartra, csak úgy adódott, hogy egy éjszakát eltöltöttünk itt, de realizáltam is magamban, hogy semmit nem hagytam ki. Azt sem mondhatom, hogy valamin átsiklottam a város látnivalói közül, mert egy évekig Bukarestben elővel voltam akkor, szóval ha ő sem tudott nekem mutatni semmi érdekeset ott, akkor szerintem valóban semmi érdemleges nincs ott.

Nemrégiben újra a környéken jártam, mert volt egy auditom a közelben és úgy voltam vele, ha 15 percre leszek a külvárostól, akkor foglalok egy szobát a legutolsó metróállomás környékén, ám nem volt egy vállalható szállás sem, így gyorsan megszületett a döntés, hogy végre átvezetek a Transzfogarason, mert arrafele is voltam már jópárszor, de mindig Nagyszeben-Ramnicu Valcea-Pitest úton vágtam át a völgyben a hegyeket.

Tavaly szerettünk volna már egyszer eljönni a Transzfogarasra, volt is lefoglalva szállásunk egy éjszakára, mert azt terveztük, hogy Parajd és Szováta után elmegyünk oda is, de a szokásos október vége – november eleje helyett már október elején lezárásra került az út a havas időjárási körülmények miatt. Így kénytelenek voltunk átszervezni a programot és lemondani a szállásunkat. Mivel akkor el is határoztam magamban több ok miatt is, hogy én családdal biztos nem jövök vissza egy darabig Romániába kirándulni, így úgy voltam vele, hogy akkor egyedül fedezem fel ezt a térséget. Kicsit kitérnék arra is, hogy miért is nem fogok vagy fogunk ide jönni egy ideig magánútra. Szóval vannak bizonyos társadalmi jelenségek, ami felett nem tudok elsiklani. Ezek sajnos Magyarországon is jelen vannak jócskán, de talán nem ennyire vészes.  Románia nagyon ’vad’ még Magyarországhoz képest is. Az emberekkel szerintem nincs baj általánosságban, csak bizonyos körülmények között és sajnos ez alól nem képeznek kivételt az erdélyi magyarok sem. Bárhol járok az országban, a vezetés része nem egyszerű dolog, pedig nekem azt itt nagyon sokat kell, mert a beszállítók rendesen szét vannak szórva az egész országban. Csak hogy éreztessem a mértékét, 3-4 év alatt kb. 60.000 kilométert vezettem csak Romániában. Sorolhatnám órákon át, hogy milyen szituációkat látok vagy milyen helyzetekbe kerülök bele a közlekedő társak által tanusított mentalitásban, azaz a közlekedési szabályok totál telibeszarásával. Csak hogy 1-2 példát mondjak. Nincs az a sebesség, ami elég gyors nekik és te, mint normális sofőr ne érezd azt, hogy mindenki idegből le fog nyomni mert hogy feltartod őt. Ha mész 100km/h-val lakott településen az 50km/h helyett, akkor is le fognak előzni. Ha próbálom tartani a tempót a többiekkel, ami jócskán már a megengedett felett van, akkor is le fognak előzni... Még akkor is, ha 1 perc múlva lekanyarodik vagy megáll a boltnál az út szélén. A követési távolságot egyáltalán nem ismerik. Irányjelzés, elsőbbségadás, előzékenység, ezek mind ismeretlen foglamak számukra. A legminimálisabban ívelő kanyart is biztosan úgy levágják, hogy a fél kocsi átjön a te sávodba. Az a baj, hogy ez a mentalitás az elmúlt 10 éveben Magyarországon is nagyon romlóban van, mondhatni a béka segge alatt van a morál. Jó persze vannak biztosan ennél sokkal-sokkal vészesebb helyek is, kb. fél Ázsia, Oroszország, Afrika vagy Dél-Amerika stb., de ezeken a helyeken nem is igazán szeretnék vezetni vagy egyáltalán eljutni oda, mert nem kulturált európai embernek való. Szóval ebből azt szerettem volna kihozni, ha munka ügyben járok itt, akkor az feledteti velem egy kicsit a bosszadalmakat, hogy ezért pénzt kapok, viszont én nem szeretnék arra pénzt áldozni magánokokból, hogy egy olyan helyen költsem a pénzem, ahol nem érzem magam 100%-ban jól, mert minden egyes nap ezzel kell szembesüljek, ha megindulok valahova. Persze nem megy még nekik a pénztárnál a sorbanállás, a parkolás meg úgy a civilizált országokra jellemző hozzáállás. Társadalomban elünk, de ha az emberek 90%-a nem képes úgy élni, csak úgy mintha önmaga lenne mindenek felett, az a társadalom számomra élhetetlen. Persze mindenhol vannak olyanok, akik  rendszer felettinek képzelik magukat, de ha ennek ennyire magas az aránya, ott már nagy a baj. És a legnagyobb baj szerintem az, hogy hiába vannak szabályok, ha azok nincsenek betartatva! A 4 év és a kb. 60.000km levezetett út alatt összesen egyszer láttam sebességmérést és két alkalommal bármiféle rendőri ellenőrzést. Hazánkban is ez a baj, gyakorlatilag egy következmények nélküli ország vagyunk mi is. Családi nyaralások és kiruccanások alkalmával maradok inkább a nyugati országoknál vagy a tengerentúlnál.

Nagyon elkanyarodtam, igazából az utazásról szeretnék írni, nem társadalmi problémákról.

Kicsit ismételten tartottam attól, hogy megint át kell szervezzem a programom és lemondani a Transzfogarasi szállást, mert az út előtt 2 héttel már folyamatosan vihart mondott keddtől csütörtökig kb. mindenhova ahova én mentem vagy áthaladtam köztük a Transzfogarasra is, ahol nem éppen a legjobb lenne átvészelni egy vihart. Előrevetítem, hogy a 3 nap alatt kb 20 percet esett az eső csendben és legtöbb esetben meleg és napos idő volt. Kicsit bolond ez az időjárás előrejelzés. Például emlékeztem, hogy amikor az út előtt előző nap megnéztem az előrejelzést, vihart mondott Ramnicu Valcea környékére, de amikor ott jártam, hét ágról sütött a nap, felhő sem nagyon volt és a hőmérséklet is 28 fok körül alakult. Ránéztem a pillanatnyi időjárásra és még akkor is vihart mutatott, holott a 200 kilométeres körzetben felső is alig akadt.

/A pillanatnyi időjárás viharos vs. a valóság/

Kezdjük a legelején, kedden nagyon korán keltem, mert Nagyváradon egy cégnél volt auditom reggel 8-kor. Amikor ott végeztem, haladtam is tovább Pitesti felé, ahol az első éjszakára foglaltam le a szállásomat. Örömmel vettem tudomásul, hogy végre átadták az A10-es autópályát Torda és Szászsebes között (~60km szakasz), így az eddigiekhez képest kb. 1 órával lerövidült a vezetési idő Pitesti-ig. Nagyszebenben megálltam a szokásos Taco Bellben ebédelni. Még mindig ez a legjobb gyorsétteremlánc számomra. Pitestiben a La Strada Boutique Villában szálltam meg. Nagyon jó kis szálloda saját parkolóval, közvetlenül a belvárosban. Este 6 körül érkeztem és 11 óra kocsiban ülés után nagyon kívántam a sétálgatást, így bejelentkezés után egyből elindultam céltalanul a belvárosba. Már itt is többször voltam, ezért semmi újdonságot nem tartogatott a hely számomra, de nagyon jól esett csavarogni egy kicsit este 8-ig.

/Pitesti is azt a tipikus szocialista város képét mutatja. Panelházak egymás hátán a főtér mellett, betonépület a régi stílusú épület közvetlen szomszédságában, újságos bódék stb./

Szerda reggel Pitesti mellet mentem egy céghez, ott 2 óra alatt végeztem, onnan mentem is tovább a következő céghez, ami Bukaresttől van 20 perc vezetésnyire, azért is volt tervbe véve, ha ott végzek, akkor Bukarestben szállok meg, de ehelyett a 2. cég után elindultam a Transzfogaras fele. A szállásomat Casa Lazaroiunak hívták. Szerintem képeken sokkal jobban néz ki. Egy bugallót béreltem a tópart mellett közvetlen. A bungalló is szebbnek látszódott a képeken, de egy éjszakára úgy voltam vele, hogy teljesen megfelel.

Mivel még mindig viharos időt mutatott az időjárás előrejelzés a tartózkodási helyemre, de a valóságban nem így volt persze, de azért felhős volt és csepegett is az eső, úgy voltam vele, hogy hiába megyek át holnap a Transzfogarasi úton, csak elmegyek a Vidraru gátig, - ami kb 30 perc vezetésre volt tőlem- , ha mégis vihar lesz és más útvonalat kell válasszak, csak lássak valamit a helyből. Ahogy mentem felfele a hegyen, az idő is tisztulni kezdett. Nagyon szép képeket készítettem a Vidraru gátnál és tónál. Kb. fél órát gyönyörködtem a helyen és visszamentem a szállásra pihenni.

/A Vidraru tó és gát/

Másnap reggel 6-kor keltem, hogy 7-kor reggelizni tudjak, de ahogy már írtam, 8 órától volt, de 9 órakor el tudtam így is indulni. Szerencsére a forgalom még minimális volt a déli oldalon, az időjárás is teljesen vezetésre alkalmas volt, csak párszor esett kicsit, de a viharnak nyoma sem volt. Útközben két alkalommal is láttam medvét az út mellett. Gondolom odaszoktak, mert az arra járó autósok etetik őket. A 2042 méteres csúcs fele közeledve azért egy darabig a felhőben vezettem, így sokat nem láttam a tájból, de szerencsére ahogy átmentem a csúcson lévő alagúton, az északi oldal már tisztának volt mondható, így semmi nem zavartam meg a kilátást. Megálltam egy kis parkolónál, ahova ki lehet húzódni gyönyörködni a tájban. Itt sokat fényképeztem, a kilátás abszólút magával ragadó, 10 percig csak legeltettem a szemem, majd megkezdtem a „leereszkedést”. Konstatáltam, hogy nagyon megérte bevállani ezt az utat annak ellenére is, hogy mindig benne volt az időjárás előrejelzés miatt, hogy kerülnöm kell abban az esetben, ha viharos lesz az idő. A hegy lábától még várt rám 6 óra vezetés, ami az ottani körülményekhez képest szerencsére viszonylag eseménytelenül telt.

/ A Transzfogaras északi oldala/

/ A déli oldalon medvékkel is találkoztam/

Hétfőn reggel nagyon korán keltem annak érdekében, hogy elkerüljem a dugókat Budapest környékén. Úgy számoltam, hogyha felkelek hajnal 3 órakor és már 4-kor úton vagyok, akkor 6 körül még nem lesz nagy forgalom. Be is jött a számításom, de csak akkor realizálódott bennem, hogy akkor valószínűleg 8-9 között majd Bécs környékén fogok beragadni. Szerencsére semmi vészes nem volt útközben és nagyjából 11 fele már a cseh határ közelében jártam. Ausztriában (L8288) és Csehországban (15423) olyan alsórendű úton vitt a navigáció, hogy végig azon imádkoztam, hogy nehogy jöjjön valaki szembe, mert nem férünk el egymás mellett akkor sem, ha lehúzódunk. Persze a 20km alatt azért vagy 3 alkalommal jöttek, de szerencsére mindig pont akkor, amikor éppen volt egy pár centivel szélesebb murvás rész az út mellett.

A beszállítóhoz való érkezésem előtt mindenképpen szerettem volna meglátogatni Cesky Krumlovot, mert pont útba esett a céghez és az egyik ismerősöm járt már itt és láttam képeket róla és akkor határoztam el, ha egyszer erre járok, akkor mindenképpen szánok időt a város meglátogatására. Túl sok időm azonban nem volt, de a 1,5 óra pont elég volt arra, hogy körbeszaladjam a fő látványosságokat és elhatározzam, hogy családostól is visszatérünk majd ide egyszer vagy legközelebb úgy szervezem az utam, hogy több idő maradjon a hely felfedezésére. Véleményem szerint azért kell két teljes nap, ha be szeretnénk barangolni a környéket teljesen. Az autót a P1 parkolóban tettem le a kastély mögötti részen, innen tökéletes kiindulópont van a város legfőbb nevezetességeihez. A parkolás amúgy 800Ft/óra és lehet kártyával is fizetni. Hétköznap dél körül lévén hely is volt bőven.

A sétámat a 3 szintes híd alatt kezdtem majd egy kis hídon átkelve balra haladtam tovább, ahol láttam kiírva a kastélyba vezető utat. Alig tettem még meg párszáz métert, de már így is rengeteg fényképet készítettem, annyira lenyűgözött a hely szépsége. Az igazi „szájtátva maradós” kilátás azonban még csak most következett. A kastélyból gyönyörű panoráma nyílik az egész városra. Itt is kattintottam vagy 40-et, minden szögből meg akartam örökíteni a pillanatot. Az idő szűke miatt a kastélykertet csak körberohantam. Itt található egy nagy forgó auditórium, de le volt zárva a környéke, mert valami éppen zajlott ott, ezért nem tudtam megtekinteni. A szökőkút sem működött kicsit arrébb, így úgy döntöttem, hogy elindulok visszafele a városba újra a kastélyon át, ám ezúttal átadom magam a látottaknak anélkül, hogy fényképezgetnék. Gyorsan tettem egy kört a főtéren és körülötte, vettem egy hűtőmágnest és mentem is vissza a parkolóba.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Bevezető:

Sokat panaszkodtam az elmúlt 2 évben, hogy a munkával kapcsolatos utazások szinte a nulla szintjén mozogtak. Előtte sokat jártam Lengyelországba, Németországba, Romániába, Szlovéniába, Olaszországba, Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába tréningekre, meetingekre vagy auditálni, sőt még Japánba is eljutottam 7 napra, amiből csak egy fél nap volt a munka része, de igazából nem is az volt, csak egy konferencián és egy díjátadó banketten vettünk részt.

Még augusztusban is reménytelennek véltem a dolgot idén, ám úgy adódott, hogy a cégnél a világszinten érvényben lévő üzleti úttal kapcsolatos titalom (vagy csak rendkívüli esetben engedélyezett esetekben) ellenére megkértek, hogy csak jó lenne, ha folytatnám a régi felállásban a cégek auditját, ha már a partnerünk ugyan úgy fizeti a „support” díjat nekünk, miközben nem kapja meg a 100%-os szolgáltatást.

Nekem sem kellett több, egy héten belül össze is dobtam egy tervet, további pár nap alatt pedig le is beszéltem 6 céggel a találkozót. Annyiban nehezítette meg a dolgom a mostani helyzet, hogy tesztet is kellett csináltassak utazás előtt, annak ellenére, hogy be vagyok oltva (egyszer talán ez is csak megoldódik, hogy nem politikai és gazdasági alapon fogadnak el egy oltást...). A 48 órás teszt a beutazáshoz is és a hotelben való bejelentkezéshez is kell. Eddig minden esetben 1-2 éjszakára szoktam szállást foglalni egy adott helyen, mert a cégek nem egy térségben vannak, de most muszáj voltam 6 éjszakát Nürnbergben tölteni, mert természetesen nem akartam bajlódni az állandó tesztelgetéssel 2 naponta az újabb hotelbe történő bejelentkezéshez, inkább töltöttem több időt az oda-vissza vezetgetésekkel.

Az utazás napja:

Reggel 6 órára foglaltam időpontot antigén-tesztre az OFESZ debreceni mintavevő pontján (ők nyitottak leghamarabb, ezért választottam őket). A „nyalogatós” teszt mindössze 10 percet tartott, 6:10-kor már úton is voltam Németország fele. 6:45 körül az eredményt is megkaptam e-mailben. Az út sokkal jobb volt, mint amire számítottam, reggel 8 körül voltam az M0 elkerülőn, semmi dugó vagy beállás nem volt a hétköznap ellenére sem, rendesen lehetett haladni, ezen meg is lepődtem, talán ilyen simán még soha nem jutottam át ezen a szakaszon. Az osztrák-magyar határon körülbelül 10-15 perc volt a sorban a várakozási idő. Megkérdezték, hogy hova megyek és mivel nem Ausztria volt a végcélom, így mehettem is egyből tovább (nem kértek semmi bizonyítékot, bemondásra ment).

Ismét egy eseménytelen, jól haladós pár óra következett Nürnbergig. A német-osztrák határon sem volt különösebb ellenőrzés, katonák viszont álltak a határon, de nem állítottak meg senkit, gondolom ők nem a Covid miatt voltak ott. Délután 16:30kor már a szálláson voltam. A bejelentkezéskor kértek oltási igazolást vagy Covid teszteredményt. Igazából hiába volt friss antigén tesztem, direkt az oltásos igazolással próbálkoztam előbb kíváncsiságból. Sőt, még nem is az Uniós digitális igazolvánnyt és nem is a kis plasztik kártyát adtam át, amin angol nyelven is van információ, hanem még amit az oltópontokon adtak kis papírfecnit. Simán elfogadták. Véleményem szerint ha a töltött káposzta receptjét nyújtom át magyar nyelven, az is megfelelt volna.

A további napokban:

A következő nap, miután végeztem a munkával, útban visszafele Nürnberg felé, pont útba esett Ingolstadt. Az Audi gyár főhadiszállása mellett parkoltam le, sétáltam egy kicsit az óriási komplexum közelében, majd betértem a múzeumba. Azt már kintről is láttam, hogy nem tolong a tömeg a bejutásért, de a teljes tartozkodásom során én voltam az egyetlen látogató. Jegyvásárlás előtt ellenőrizték, hogy a 3G (geimpft, genesen, getestet – beoltva, felgyógyult, tesztelt) szerint látogathatom-e a helyet. Még egy nyilatkozatot is ki kellett töltsek és csak azután vehettem meg a belépőt 5EUR-ért. Egy lifttel kellett felmenjek a 3. szintre és lefelé kellett haladni. A szisztéma ugyan az, mint mindegyik ilyen autós múzeum esetében. Időrendben haladunk a kezdetektől a jelenig. Egy fél óra alatt alaposan szét lehetett nézni, könnyű is volt egyetlen emberként bent. Az Audi kiállítása nem egy nagy szám, ebben a Mercedes toronymagasan veri az Audit.

Beszéljenek helyettem a képek:

Mivel a vártnál gyorsabban végeztem, a belvárosban is szét akartam nézni, mert még sosem voltam itt. A nagy belvárosi parkoló le volt zárva, a közelben nem találtam sehol sem helyet az utcán, 2 parkolóház is tele volt, ezért feladtam és visszamentem Nürnbergbe. Sötétedés előttig a belvárosban töltöttem el a maradék időm.

Másnap munka utánra bringázást terveztem. Ez volt a legjobb napom a 6 nap során. Egy pedelec (elektromos ráségítéses) kerékpárt béreltem nem messze a hotelemtől 1 napra. Tervem nem volt, hogy merre tekerjek, ezért először a belvárosi körgyűrű menti bicikliutat kezdtem körbetekerni, majd megláttam, hogy a Pegnitz folyó partján van egy kis keskeny park sáv és abban reménykedtem, hogy a folyó mentén lesz lehetőségem tekerni. Így is lett, nagyon szuper kis bicikliút vezetett Flexdorfig, ami a kiindulási pontomtól már nagyjából 20 kilométerre volt. Az idő nagyszerű volt, se túl meleg, se túl hideg, pont tökéletes. Nagyon szép helyeket jártam be és külön örültem a gyér forgalmú biciklis utaknak. Visszafordultam a belváros fele, ott ittam egy kávét és ismét tanácstalan voltam úticélomat illetően. Terveim között volt, hogy elsétálok majd a Zeppelinfieldhez, de úgy döntöttem, hogy akkor elbiciklizek ide. A Zeppelinfield egy óriási placc, ahol régen a Náci párt rendezte az összejöveteleit, felvonulásait stb. Mára a hely egy utcai DTM autóversenypálya helyszíne, amit pont éppen építettek és készítettek fel a következő héten megrendezésre kerülő verseny miatt. Mikor hazajöttem és kapcsolgattam a TV-t, pont elcsíptem a versenyt véletlenül és pár kör erejéig néztem is. Mikor itt teljesen szétnéztem, akkor elbringáztam a Wörhrder-see tó körüli parkhoz. A város keleti részén voltam és abban reménykedtem, hogyha a nyugati részén olyan jót bringáztam a Pegnitz folyó mentén, akkor hátha itt is úgy lesz. Szerencsém volt, ismét szép helyeken tekertem el egészen Röthenbachig. Eleinte betonút ment, majd váltott át nagyon jó minőségű murvás útra. A nap végére 80 kilométert tettem meg.

Szombaton is dolgoztam, kora reggeltől keső délutánig, így a nap hátralevő részében csak sétálgattam. Ismét elsétáltam a Zeppelinfieldhez. Rengeteg ember volt mindenfele, mert valami meccs lehetett a szomszédos stadionban. Elnézelődtem és körbesétáltam a közeli tavat, majd visszamentem a szállásra.

/Szombat reggel úton az egyik céghez/

Vasárnapra nem terveztem túl sok dolgot, mert minden zárva volt a „Német Egység Napja” miatt. Délelőtt elmentem egy közeli helyre, ahol sok autókereskedés van egy csomóban. Itt elnézelődtem vagy 1,5 órát, majd elsétáltam a belvárosba és próbáltam egy boltot keresni, ami nyitva van. A vasútállomáson találtam is.

Pár kép Nürnbergről (általában már léső délután jutottam el a belvárosba, ezért ilyen sötétek a képek):

Hétfőn már csak 1 cég volt hátra 3 óra vezetésnyire. Csak a vezetés része volt a mai napnak összesen 7 óra, ezért sok mindenre nem jutott időm. Megálltam nem messze Nürnbergtől egy Erlangen nevezetű kis városban. Nagyon-nagyon tetszett, valahogy emlékeztetett a kisebb angol városokra a főutcájával, boltjaival, épületeivel és a hagulatával.

Utolsó nap már csak a hazavezetés várt rám. Korán keltem, megreggeliztem és még a nagy forgalom előtt elhagytam a várost. Egészen ausztriáig szakadt az eső. Linzben megálltam tankolni, kicsit nézelődtem a Linz-Plus City nevű bevásárló központban, majd Bécsnél belefutottam egy óriási dugóba útlezárás miatt. Kerülnöm is kellett, mert le volt zárva az autópálya. Itt 1,5 órát vesztettem. A M0 ismét járható volt simán, pedig a rádióban többször is mondták, hogy járhatatlan a torlódások miatt. Ebből szerencsére semmit nem tapasztaltam. Este 8 után haza is értem.

/Currywurst - amikor vezetés közben megéheztem és csak ez volt nálam tartalékban. Első ránézésre nem volt valami bizalomgerjesztő, de pozitívan csalódtam az ízében. Többször ettem már, de mindig vagy étteremben vagy ilyen kantinban sült krumplival frissen elkészítve/

Egy napra béreltünk autót is. Eredetileg 2 napra terveztük, mert szinte alig volt drágább (1 napra 20.000Ft, 2 napra 24.000Ft lett volna), de mivel a belvárosban voltunk, sejtettem, hogy problémás lesz a parkolás. Így is lett, szinte lehetetlen lett volna parkolóhelyet találni a közelben, még az 5 szintes – igaz elég kis méretű - parkolóház is esténként teljesen megtelt.

Cipruson jobb kormányos autók vannak és bal oldali a közlekedés. Angliában már több, mint 20 alkalommal jártam, de még sosem vezettem ott. Na nem azért, mert nem mertem, hanem legtöbb esetben busszal mentünk, így vittek mindenfele. Ez volt az első alkalom, mégsem tántorított el minket, úgy voltunk vele, ha nagyon nem megy, akkor az autópályán megyünk egyenesen egy darabig, aztán szintén autópályán visszavisszük a kocsit és elkönyvelem, hogy nem megy ez nekem. Szerencsére nem így alakult, ha New Yorkban vagy Los Angelesben elboldogultam, akkor itt is el fogok, mondogattam magamban, illetve próbáltam az agyamban átállítani a vezetést a megszokottaktól. „Jobbra kis ívben, balra nagyban” – hangzott el többször is az elmémben, továbbá forgalmi szituációkat vetítettem magam elég, hogy azt hogyan oldanám meg. Előrevetítem, hogy 400 kilométert vezettem autópályán, szűk faluban, vidéki utakon, nagyvárosban nappal és sötétben és semmi említésre méltó eset nem történt ezen idő alatt. A bal oldali közlekedést nagyon hamar megszoktam, talán 10 perc alatt, de vagy 2-3 órán át még mindig furcsának éreztem, hogy jobb oldalon van a kormány. Pár óra után ez is elmúlt, aztán már olyan érzés volt, mintha mindig is így vezettem volna.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Sajnos a mai napig nem állt vissza a rendes munkarendem, azaz jelenleg is otthonról, illetve az irodából dolgozok, a feladataim és felelősségi köröm teljesen átalakult az elmúlt másfél évben, ami számomra ez elég negatív érzéseket von maga után. Őszintén szólva nem is reménykedem abban sem, hogy 2022-ben változni fog a helyzet bármennyire is, mert majd jön megint az ilyen-olyan variáns meg korlátozás...

Idén munka ügyben összesen 1 alkalommal hagytam el az országot, de akkor is csak az 50 kilométerre lévő Nagyváradig mentem el, más auditot nem engedélyezett a cég.

Idén picit, de tényleg csak egy nagyon csöppet jobb a helyzet küldöldi nyaralás terén, mint tavaly, de igazából Ciprus volt az a hely, ahol még nem jártam és lehetett is menni, így adódott az alkalom, hogy ezt a szigetet választottuk nyaralásunk helyszínéül. Egy másik opció Santorini lett volna Görögországban, de a hasonló kategóriás szállások nagyságrendekkel drágábbak voltak, mint amit Lárnakában tudtam foglalni.

Sok ismerősünk ódákat zengett Ciprusról, rengetegen 4-5 alkalommal is visszatértek a szigetre, a repülőn is csupa olyan beszélgetéseket hallottam, hogy hány alkalommal mennek vissza zsinórban oda. Itt az elején megállapítanám saját részünkről, hogy bár csalódás nem ért a hellyel kapcsolatban, de mi biztosan nem fogunk visszavágyni, annyira nem volt nagy szám, jártunk már sokkal jobb helyeken, pedig bejártuk Ciprus partmenti részeit Páfosztól Aiya Napáig. Hogy miért is nem nyűgözött le a hely? Én szeretem az olyan tengerpartokat, amik több kilométer hosszúak, szélesek stb. Ilyen strand sem Lárnakában, sem Páfoszban, sem Limasszolban, sem pedig Aiya Napán nem volt. Lárnakában nagyon sok volt az afrikai és indiai/pakisztáni hajléktalan, akik befoglalták estefele a tengerparti napozóágyakat esti alvóhelyük gyanánt. Lárnakában, ami bázishelyünkként szolgált a másfél hét során, azon kívül a 3-4 utcán kívül, ahol a turisták megfordulnak nagyon lepukkant volt, sokkal jobban, mint mondjuk Bulgáriában a Várna vagy a Burgasz környéki nyaralós helyek. Olyan érzés volt néhol, mintha a 15-20 évvel ezelőtti szerbiai városban lennék valami lepukkantabb környéken.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Mindig is nagyon szerettem repülni, főleg hosszabb távra, amik legalább 7-8 órásak vagy több. Sokan pont ezt a részét utálják az utazásnak, de én mindig is kedveltem a hosszabb ideig tartó utakat repülőn vagy akár autóban vagy buszon. Igen... buszon! Szerintem ennek az elviselése, sőt élvezete csak megszokás és hozzáállás kérdése. Én 5 éves korom óta rengeteg 20-24 órás buszúton vettem már részt (pl.: 20 alkalommal angliai körút, 4 alkalom Bulgária, 2 alkalom Spanyolország, 1 alkalom Görögország, 1 alkalom Európai körút stb.) és sosem nyavalyogtam, hogy „jajj nem bírom már”, „mikor érünk már oda”. Amiért manapság már nem veszek részt ilyen utakon az az, hogy amióta dolgozó ember vagyok, nem nagyon van 2-3 plusz szabad napom csak az utazásra, felhígult az utazóközönség és elég rossz tapasztalatom volt velük az utolsó pár ilyen utam során és hozzá kell tennem azt is, hogy már nem is nagyon vannak ilyen buszos utak sem.

Térjünk vissza a repülésre. Számomra egy utazás már a szervezéssel megkezdődik, amikor utánanézek a dolgoknak, szállást és repülőjegyet foglalok, illetve intézem az intéznivalókat. Idén ez gyakorlatilag nem valósulhatott meg, ezért a YouTube-on kezdtem utazással kapcsolatos videókat nézegetni és ekkor találtam rá az Aeropark csatornájára is. Engem nem kifejezetten a repülők érdekelnek (tudom, hogy vannak a Boeing gépek, amik típusai 7-es számmal kezdődnek, az Airbusoké „A”-val és van pár kisebb gyártó is, mint az Embraer és a Bombardier és kb. ennyi), de vannak olyan videóik is, amik utazással, repterekkel kapcsolatosak, és ezáltal nyerhetünk egy kis betekintést a „kulisszák mögé”, mellyel mint például én, mint utazó, csak közvetve kerülök kapcsolatba, mint a bőröndök és csomagok osztályozása, catering stb. Ezekben a videókban promózzák néha, hogy lehet csoportos vagy egyéni reptérlátogatásra menni egy 3 órás körbevezetés keretében. Be is fizettem egyre, gondoltam jó program lesz összekötni a hazautat a Balatonról Debrecen fele egy reptérlátogatással. (www.repterlatogatas.hu – 5 nappal előre kell leadni a jelentkezést és fizetni is a beléptetési ügyintézés miatt)

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Pénteken még Las Vegasban ébredtünk, de ezen a napon el is hagytuk a várost és utunkat a Grand Canyon fele vettük. Már jó előre béreltem autót a rentalcars.com-ról és a National nevű cég ajánlata tűnt a legjobbnak számomra, ezért őket választottam (bár hozzátenném, hogy nem voltak nagy árkülönbségek a szolgáltatók között és az alap autó kategóriákban sem, azaz a miniautó, compact, lépcsőshátú és a nem full size SUV-ok között napi 1000-2000Ft-os differenciák voltak). 32.000Ft volt a SUV kategória 2 teljes napra és 3000Ft-ért vettem hozzá egy olyan plusz szolgáltatást, hogy üres tankkal is visszavihetem a kocsit. Gondolkodás nélkül pipáltam ezt az opciót foglaláskor, hiszen nagyon-nagyon megéri. Ezzel körülbelül 10.000Ft-ot spóroltam tankoláskor.

Reggel 8-ra terveztem kimenni a reptér mellett található nagy autóbérlő centrumba, ami egy hatalmas többszintes irodaház és parkoló. Korán reggel lévén még alig voltak, így a papírozást is elintéztük sorban állás nélkül úgy 15 perc alatt. Az ügyintéző azt mondta, hogy hiába fizettem a második sofőr opcióért (+2000Ft, szóval nem nagy összeg), a barátom, aki amerikai állampolgár nem vezetheti majd az autót, mert Európából érkezett a foglalás és így csak európai személyre vonatkozik a biztosítás. Elég nagy baromságnak találtam ezt és biztos voltam benne, hogy ez nem így van, ahogy mondja, de egy kicsit örültem neki, mert a cimbim nagyon bénán vezet. Később a biztosító is megerősítette telefonon, hogy ő is vezetheti a bérelt autót, mert vonatkozik rá is a biztosítás és helytelen, amit az ügyintéző mondott. Kár, na mindegy, majd később elmesélem, hogy amikor átadtam a kormányt pár órára, hogyan vezetett.

/A bérelt autó/

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Utolsó visszaemlékezős utazásom első részét írom tavalyról. Mikor elkezdtem írni a blogot, ezeken az utazásokon már túl voltam és eldöntöttem, hogy leírom az élményeimet. Ekkor még nem gondoltam, hogy a romániai tengerpartos utam lesz az egyetlen friss élményem ebben az évben amiről posztolok és nagy valószínűséggel már nem is lesz több. Sajnos nem tudom, hogy mikor tudok új élményekkel gazdagodni a helyzet miatt. Idén több tervezett nyaralós utazásom is meghiúsult, mint Dubaj, Cote d' Azur, Szingapúr stb. Abban sem merek már reménykedni, hogy jövőre bármi is változni fog. A munkaidőm is utazások helyett irodában görnyedéssel telik január óta. 

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...