Ismét egy visszaemlékezés sorozattal jelentkezem. Hasonlóan több részletben fogom megírni az élményeimet napi szinten lebontva.
Életem első látogatása volt az USA-ban a Floridai utam, mely nagyon jól sikerült. Azóta többször jártam Amerikában, összeadva több hónapot töltöttem több államban is az elmúlt 2,5 évben, ezekről is leírom majd a beszámolóimat a későbbiekben.
A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...
Március 10. – péntek: Indulás…
A nagy kaland ekkor elkezdődött számomra, hiszen már péntek éjjel vártuk a transzfer buszt. Munka után még elpakoltam a bőröndömbe egy-két dolgot, majd este 10-től várakoztunk a hajnal 2:20-kor érkező transzferre. Aludni persze nem tudtam az izgalomtól, talán egyszer bepilledtem pár percre. Az idő nagyon lassan telt, de eljött a hajnal 2 óra, innentől már minden felpörgött és elrepült a két hét De ne szaladjunk ennyire elébe.
A transzferes pontos volt, így az indulási időben már a kis buszban ültünk. Debrecenben még egy embert vettek fel, de az autó megtelt útközben.
Március 11. – szombat: Érkezés az USA-ba
Reggel 5-re értünk a Budapesti reptérre, a gép 7:10-kor indult, így pont időben voltunk. Becsekkoltunk a londoni járatra, majd fel is szálltunk a gépre. A Londonig tartó út nagyon lassan telt számomra, azt hittem soha nem telik el az a két óra. Aludni most sem aludtam.
Leszállás után a csatlakozó járatok részre mentünk, ahol az American Airlines pultjainál már volt egyfajta elővizsgálat. Megkérdezték hol dolgozok, ki a főnököm, miért megyek az USA-ba stb.
Három és fél óra volt az átszállási idő, ez pont elég volt egy kis mosdószünetre és egy sandwhichre, majd fel is szálltunk a Miamiba tartó járatra. Ez a gép már sokkal nagyobb volt, mint a Budapest-London járat. Az út kicsit több volt, mint 8,5 óra, de ez az idő sokkal gyorsabban telt, mint Londonig. Többször is szolgáltak fel snackeket, egyszer ebédet, és legalább 6-7 alkalommal italt. Kértünk sört, bort, üdítőt, mindent kipróbáltunk. Az út alatt 3 filmet is megnéztem, így valóban gyorsan elrepült az idő. Egy két alkalommal aludtam pár percet, de igazából nem sokat, de nem is voltam fáradt. A landolás öt órakor meg is történt menetrend szerint. Az emigrációt egy kis számítógépen kellett előkészíteni, amin meg kellett adni pár adatot, arcképet csinált, ujj- és tenyérlenyomatot vett. Tovább haladva már egy ember intézte az emigrációt, ő újból ugyan azt megcsinálta, amit mi az előbb a gépen meg kellett csinálnunk, azaz ujj- és tenyérlenyomat, fénykép, adatok felvétele és kérdezgetett egy két dolgot, de csak általánosokat, mint kihez megyünk, hol lesz a szállás, mikor megyek vissza, mennyi pénzt hoztam stb. Ezután felvettük a bőröndöt és elindultunk a kijárat felé. Nagyon vártam, hogy beleszívhassak a levegőbe és nagyon vágytam már egy kis meleg időre is, mert itthon zord tél volt. A kinti hőmérséklet kellemes „pólóidővel” várt minket. A parkolóházban már egyből megállapítottam, hogy itt az autók sokkal nagyobbak, mint bárhol máshol. A BMW X5-ösök, Porsche Cayanneok és egyéb nagy SUV-ok eltörpültek a Toyota Tundrák, Ford F250-ek, Dodge Ramok, Cadilac Escaladeek és Chevrolet Silveradok és Suburbanok között. A reptérről gyorsan kijutottunk és egyből az autópályának vettük az irányt. Már útközben is sokat csodálkoztam a méretbeli különbségeken. Az útról láttam a napnyugtában úszó felhőkarcolókat Miamiban. Beugrottunk vacsoráért a Publix nevű bolt „kantinjába” csirke szárnyért. Ekkor már sötét volt, de nagyon kellemes 23-25 fok közötti hőmérséklet volt még mindig. Jól esett a hónapokig tartó nappali mínusz fokok után. Vásárlás után megvacsoráztunk, majd éjfél körül lefeküdtünk. Másnap korán kelés…
Március 12. – vasárnap: Key-West
Reggel korán keltünk, 4 órakor, mert egy 4 órás út várt ránk Key-Westig. Key-West az USA leg délibb pontja, Kuba innen már csak 90 mérföld. Úti célunkhoz rengeteg kis szigeten és hídon kellett átmenni. Útközben olyan szakadó eső kapott el minket, hogy alig lehetett haladni a kocsikkal, mi is alig láttunk pár méterre. Szerencsére nem tartott tovább 5 percnél és tudtuk, hogy a nap hátralévő részében sem kell esőre számítanunk. Egy hídnál megálltunk, ott halakat etettünk kekszekkel, de inkább csak a madarak falatoztak. A hidakon sokan horgásztak.
Viszonylag korán megérkeztünk Key-Westre, ekkor még alig voltak az utcán. Egyből elmentünk a híres Southernmost pointra, azaz a legdélebbi pontra. Már ilyen korán is sorban álltak a fotóért, mi is így tettünk. Ezt követően átálltunk egy parkolóba és gyalog fedeztük fel a főutcát, a Duval streetet és környékét.
Láttuk Hemingway házát és kedvenc bárját is, ahova be is tértünk. A helyen rengeteg melltartó volt felfüggesztve, amit a hölgy vendégek levéve és aláírva hagynak ott a helynek emlékül. Ezen felül rengeteg 1 dolláros papírpénz volt még feltűzve a falra, amit szintén a vendégek hagytak ott az aláírásukkal. Mi is otthagytuk az egy dollárosunkat a nevünkkel. Ez elsőre nagyon egyedinek tűnt, de aztán később rengeteg ilyen hellyel találkoztam. Sőt, volt egy hely ahol ki volt írva, hogy a vendégek már több mint 1 millió $1-os címleteket tűztek fel a falra.
Ezt a helyet hátra hagyva továbbmentünk egy másik híres bárba a Sloppy Joe’s-ba. Itt ettünk és ittunk is. Sétánkat folytattuk a főutcán, ekkor már sokan lézengtek, az idő is remek volt, szerintem közel 30 fok. A parkolóba visszaérkezés előtt még a kikötő felé vettük az irányt, ahol éppen a Brilliance of the Seas óceánjáró kötött ki. Késő délután indultunk haza, de a visszafele úton még megálltunk Key-Largo-nál, ami ennek a sziget-híd-sziget-híd résznek a kezdete. Itt ettünk és ittunk ismételten egy nagyon szép tengerparti részen, láttam delfineket úszni az öbölben, a naplementét is megnéztük, csodálatos volt.
Este érkeztünk meg, majd eltettük magunkat holnapra, mert szintén korán keltünk, mert indultunk Nicevillebe.
