Kiváncsi voltam a japán reggelire. Volt két választási lehetőség, teljesen kontinentális reggeli és tradícionális japán. Én természetesen csak a japán részből válogattam. A japán reggeli nem különösebben különbözik a többi étkezéstől, azaz nagyjából ugyan azt eszik reggelire, ebédre és vacsorára. Reggelire is volt leves, rizsétel, tészta, marhapörkölt szerűség, és rengeteg minden, amiről fogalmam sem volt, hogy mi az, de ízlett nagyon minden. Olyan ételt is kóstoltam, amire azt hitttem csirkemell csíkok, mert úgy nézett ki, de mint kiderült, inkább valami növény lehetett.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Reggeli után átmentünk az állomásra, ami nagyon közel volt hozzánk. Kicsit nehezen igazodtunk el, mert a Meitetsu állomás annyira hatalmas, mint egy nagyobb repülőtér, mert ez Nagoja legnagyobb tömegközlekedési csomópontja. Egyben metró, elővárosi vonat, távolsági vonat és shinkanzen állomás. Sikerült megtalálni azt a pultot, ahol árulták a jegyet a shinkanzenre is Kiotóba. A jegy elég drága ahhoz képest, hogy a távolság nem több, mint 130km (ha jól emlékszem, kb. 30.000Ft oda-vissza). A shinkanzentől nagyon magas elvárásaim voltak, de lényegében kicsit csalódott voltam, mert nem mentünk 210km/h-nál gyorsabban (nyomon tudtuk követni egy kijelzőn a sebességünket), de átlagban a 180km/h-t tartottuk. Azt viszont megerősíthetem, hogy a vonatok valóban egy percet sem késnek. Nem csak a sajátunk, de amíg vártunk, több vonat is jött ment és mind menetrend szerint, 0 perc eltolódással.

A Kiotói szállást is az állomás közvetlen közelébe foglaltuk, gyorsan elmentünk a hotelba, hogy letegyük a cuccainkat, mert még nem tudtunk becsekkolni, mert ahhoz még korán volt. A mai napon is, csak úgy, mint Nagojában, nagyjából mindent gyalogosan terveztünk felfedezni. Első célállomásunk a Nijo kastély volt, a kertje csodálatos, az épületek gyönyörűek, de a benti rész egy-az egyben mintha másolata lett volna a Nagoja kastély belsejének. Ezt követően mentünk át a Ryoan-ji buddhista templomba. A környezet szép nagyon, de szerintem a belőpőjegy ára nem ér annyi, amennyit nyújt a hely. Igazából nem sok minden van itt. Van egy sziklakertnek nevezett udvar, de amikor megláttam azt a 3db kis kavicsot amit sziklakertnek hívtak, azt hittem elröhögöm magam. Sokan fényképezgették, de én csak azért, mert nem hittem el, hogy ez egy látványosságnak számít és másoknak is meg akartam mutatni, hogy mekkora vicc ez a hely. Nagyon közel van az Aranytemplom. Ez a hely nagyon-nagyon tetszett, de itt jóval több volt a turista is, szó szerint tömegnyomorban sétálgattunk. Egyszer el is vesztettem a kollégáimat úgy 15 percre és kicsit bepánikoltam, mert az ő telefonjuk nem működött valamiért, csak az enyém, így nem tudtuk volna egymást felhívni. Ezen a napon háromszor igénybe vettük a helyi buszjáratokat, először, hogy visszamenjünk a hotelba becsekkolni, mert már az egyik kollégám nem tudott sétálni, mert nem éppen olyan szandálba indult el, ami erre alkalmas lenne. A buszon nagyon közel a hotelhoz láttunk egy fekete színű óriási templomot és annyira megtetszett, hogy elhatároztuk, hogy holnap meglátogatjuk.

/1.-3. kép: Nijo kastély; 4.kép: kiotói utcakép; 5.kép Ryoan-ji templom; 6.kép: Aranytemplom/

A becsekkolást követően szinte egyből indultunk újra buszt igénybevéve a Yasaka-szentélyhez. Itt található a Gion negyedben Kiotó egyik leghíresebb útcája. Ha rákeresünk Kiotóra a Googleben, sok kép ebben az utcában készült. Már viszonylag késő volt (kb 7 fele), ezért minden bolt be volt már zárva és emberek is alig voltak. Valahogy sokkal jobban szeretek így szétnézni, mint amikor az emberektől mozdulni sem lehet. Mivel éhesek voltunk, kerestünk egy éttermet és mint kiderült, egy kínai étterembe tértünk be, ami csak 2 nappal később derült ki számunkra, amikor mutattam a japán kollégáimnak, hogy hol ettünk. Nem volt szándékunkban egyáltalán kínai étterembe menni Japánban. Ami viszont jó volt a helyben, hogy jéghideg vizet azt adtak korlátlanul, le is csúszott 1,5 kancsóval ebben a melegben és párában. Visszafele is busszal mentünk és egy zuhanyzást követően szó szerint beájultam az ágyba. Nem csoda, ahogy már írtam korábban is, közel 30 kilométert sétáltunk 33 fokban és szinte már Európai ember számára elviselhetetlen páratartalomban.

Másnap reggel a hotelhez közeli buddhista templomba sétáltunk el (Higasi Hongan-ji), amit előző nap láttunk a buszról. Az ottani kiírások szerint ez a világ legnagyobb fából készült épülete. A Wikipédia szerint „a vligág legnagyobb fából készült épületek EGYIKE”. Nekem nem tűnt olyan óriásinak a maga 76m X 58m x 38m méreteivel. A belépés ingyenes és az épület valóban gyönyörű, megéri fél órát rászánni erre a helyre. Az épületeken belül csak a szokásos üresség. Gyékénypadló, kis díszítés és kész. Három metrómegállót mentünk a Nishiki piacra. Nekem ez a piacozás tetszett a legjobban a pár nap alatt. Rengeteg mindent lehetett kapni, amiről azt sem tudtam, hogy pontosan milyen ételek is, de árultak például pálcára húzva olajban sült verebet vagy fürjet, polipot és egyéb tengeri herkentyűket. Sok fajta zöldség is volt, amiket fel sem ismertem. A kollégáim vettek 2-2 üveg „rizsbort” (amit mi szakénak ismerjük, ami nem túl helytálló, mert Japánul ez a szó általánosan a szeszes italokra utal, igaz, a rizsbor sem helyes. A japánok ezt a rizsből készült szeszes italt nionshunak nevezik). Bementünk egy kis supermarketbe is, itt vásároltam be a legtöbb mindent, amit hazavittem. Volt egy rész, ahol szuveníreket is árultak, amik nem voltak annyira vészesen drágák, mint amik a turistalátványosságok közelében vannak. Egy ilyen piacozást mindenkinek javaslok, hogy iktasson be, mert nagyon nagy élmény.

/veréb és fürj csemege/

A piac után a Fusimi Inari-nagyszentélyt látogattuk meg, ami talán Kiotó legfőbb látványossága. Több, mint 10.000 darab kapu van itt, ami a szentélyig tartó útvonalakon, mint egy fedett ösvény, úgy magasodnak felénk. Vannak egészen kisebbek nagyon sűrűn egymás után, de vannak óriásiak is. A dombon (233m magasan) lévő szentélyekbe egy 4km-es út visz fel, amit 2-3 óra alatt lehet teljesíteni, visszafele 1,5 óra nagyjából, de erre nem volt se időnk se energiánk, hogy megcsináljuk. Ahogy már írtam jó pár alkalommal, a páradús meleg miatt már maga légkondícionált helységeket elhagyva is nagy kihívás volt kellemesen éreznie magát az embernek, így a teljes útvonal maximum 30%-át tettük meg. Amikor már egy ideje mentünk és kezdtük érezni, hogy ennyi, nem bírjuk tovább, láttuk az információs táblán az „ön itt áll” jelzést és nem hittük el, hogy csak ennyi utat tettünk meg. Nem bántuk, mert útközben is bőven akadt látnivaló. A szentélyekben és buddhista templomokban eddig is sok tradícionális ruhába öltözött fiatalabb lányt láttunk, akik véleményem szerint az instagram profiljukat akarták pár újabb képpel feldobni, de itt annyira sokan voltak, hogy már szinte többségben voltak azokhoz képest, akik pedig nem.

A nap végére majdnem összehoztuk a 20 kilométert. Igen... 3 nap alatt közel 75 kilométert sétáltuk, szinte én sem hiszem el, bár nem ritka, hogy 20-25 kilométert sétálok egy nap, de nem egymás után háromszor ilyen körülmények között.

Reggel már kicsekkoltunk a szállodából, de a cuccunkat ott hagytuk és miután felvettük azokat, visszamentünk késő délután Nagojába shinkanzennel. Aznap még elmentem a közeli szupermarketbe és vettem vacsorát, meg pár dolgot, amit azért vettem, hogy hazahozzak.

Az utolsó teljes napot kellett a munka részének szenteljük, igaz, én csak meghallgattam a konferenciát, a főnökömnek kellett prezentálnia a projektünket úgy 150 ember előtt. Körülbelül 120 ember volt helyi, a többiek a világ minden tájáról cégcsoporton belülről. Kicsit később keltem, mert csak 11-re mentem be az irodába, előtte jól bereggeliztem, de amikor beértem a céghez az asztal tele volt ételes csomagokkal. Ott is feltankoltam magam még egyszer. Az előadások 1,5 órán belül lementek, majd találkoztunk a részlegen belüli japán kollégáinkkal, a főnököm nekik is előadta, amit a sok ember előtt. Vártuk, hogy délután 3 óra legyen, mert akkor kezdődött egy bankett, ahol volt egy díjátadó, amin részt kellett vegyünk. Itt már legalább vagy 500 ember volt. Megint csak étel és ital korlátlan mennyiségben, amik nagyon ízlettek, így sikerült is 2 óra leforgása alatt ennem 4 tányér kaját és meginnom 2-3 üveg sört és majdnem 1 üveg bort. Egy kicsit még ejtőztünk, mert közben kaptunk egy hívást a japán kollégáinktól a részlegünkről, hogy menjünk el velük valahova munka után. Miattunk már este 8-kor befejezték a munkát (egyik nap sétáltam este 10 körül és akkor jött ki mindenki az irodából) és hova mentünk? Enni és inni... Enni már nem bírtam, de azért megkóstoltam mindent, amit kikértek. Ez egy tradícionális japán étterembe mentünk, ahol süllyesztve kellett leülnünk és a padlóval egy szintben volt az asztal közepén egy sütőlap. Az ételeket nyersen hozták ki külön-külön, amit a mellékelt leírás szerint kellett elkészíteni. Egy literes Kirin sör és 4-5 kupica szaké azért még lecsúszott a kaja mellé. Jól elbeszélgettünk majd este 10 fele tele hassal eltettük magunkat másnapra.

Az utolsó napon már csak a repülőtérre mentünk ki. Ahogy már az elején leírtam, megmutatta magát az igazi júliusi időjárás. A vonatok és a metrók annyira másodperc pontosan érkeznek, hogy a kijelzőn színskálán jelölik a bizonyos járatokat és az embereknek ahhoz a színű nyílhoz kell állniuk, amilyen színű a járatuk, így nincs tolakodás vagy egymás elé beállás. Láttam, ahogy az embereket a személyzet, akiknek ez a munkájuk tolják be az ajtón, mert annyian voltak a metrókon és vonatokon. A mi vonatunkon is annyian voltak, hogy bárki mondjuk ha el is ájulna, meg se mozdulna, mert mint a heringek annyira egymásnak van paszírozva mindenki.

A reptérre jó hamar kiértünk, mert a kollégáim gépe hamarabb indult, mint az enyém, de én el tudom foglalni magam könnyen. Még jó, hogy 3,5 órával hamarabb a reptéren voltunk mert a Finnair check in pultjainál akkora sor volt, hogy 3 órát álltam sorba és szó szerint rohannom kellett, hogy odaérjek a kapuhoz időben. A kollégáim pár perc alatt becsekkoltak és leadták a bőröndjeiket a Lufhansánál, de a Finnair iszonyat lassú volt mindenben. Maradt még egy kis készpénzem, azt akartam elkölteni, de még arra sem volt időm. Gyorsan vettem a kapunál lévő automatából 4 flakon zöld teát, legalább vegyek valamit, ha már volt még vagy 3-4000 Forintnyi Jenem apróban, amit itthon nem tudok vissza sem váltani. A visszaúton ismét Helsinkiben szálltam át, nem volt semmi késés, a terveknek megfelelően érkeztem időben Budapestre.