Las Vegas; Grand Canyon; Los Angeles (2019. szeptember) - 1. rész

2020. augusztus 23. - Folytonutazok

Utolsó visszaemlékezős utazásom első részét írom tavalyról. Mikor elkezdtem írni a blogot, ezeken az utazásokon már túl voltam és eldöntöttem, hogy leírom az élményeimet. Ekkor még nem gondoltam, hogy a romániai tengerpartos utam lesz az egyetlen friss élményem ebben az évben amiről posztolok és nagy valószínűséggel már nem is lesz több. Sajnos nem tudom, hogy mikor tudok új élményekkel gazdagodni a helyzet miatt. Idén több tervezett nyaralós utazásom is meghiúsult, mint Dubaj, Cote d' Azur, Szingapúr stb. Abban sem merek már reménykedni, hogy jövőre bármi is változni fog. A munkaidőm is utazások helyett irodában görnyedéssel telik január óta.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

A Las Vegas – Grand Canyon - Los Angeles körút ötlete 2018-ban vetődött fel akkor, amikor az egyik amerikai barátomnál jártam Detroitban. A hotel lefoglalással vált biztosra, hogy akkor tényleg megyünk és nem csak elméletben született meg az út (jártam már úgy másokkal, hogy kitaláltuk, hogy menjünk el utazni valahova, de az útra már nem került sor a másik fél miatt). A terv az volt, hogy vasárnaptól péntekig Las Vegasban leszünk, mert ilyenkor a hotel árak valóban nagyon alacsonyak. Teljesen korrektnek mondható hotelekben akár 10.000Ft-ért (pl. Circus Circus, Excalibur, Stratosphere stb) is vehetünk ki egy egész szobát egy éjszakára, ha időben foglalunk. A középkategóriás jó hotelek 20.000-30.000Ft-ért foglalhatóak (pl. Flamingo, New York New York, Tropicana, Luxor) persze szintén csak hétköznap. A luxuskategória 45.000-50.000től indul szobatípustól függően százezres nagyságrendekig.

A hétvége teljesen más árkategória. Pénteken és szombaton egy éjszakára egy szoba kétszer vagy háromszor is annyiba kerül, mint egy hétköznapi napon.

Én személy szerint a Circus Circusben szerettem volna megszállni, mert 80.000Ft lett volna 5 éjszakára, amit ha szétdobunk 40.000Ft az én részem és az semmi. A cimbin viszont ragaszkodott, hogy a Caesar’s Palace környékén maradjunk, mert az az abszolút központi rész és a 20 perc gyalogtávolságra lévő Circus Circus már túl messze van. Nekem ez semmi, egy amerikainak maga az örökkévalóság és kibírhatatlan gyaloglás. Végül a Flamingo hotelt választottuk, ami a Ceasar’s Palaceal van pont szemben. Ez a duplájába került, de úgy voltam vele, hogy ennyi kompromisszumot még bevállalok, bár próbáltam alacsonyan tartani a költségeket, mert szerény számításaim szerint is összességében nem úszom meg az utat 750.000Ft alatt (amit végül épphogy csak átléptem, szóval jól kalkuláltam).

Visszatérve a hétköznap és hétvége közötti árkülönbségekre: Ahogy már említettem fentebb, az 5 éjszakára 160.000Ft-ot fizettünk, ami tartalmazott mindent, mint „resort fee” , adók stb. Viszont ha maradtunk volna hétvégére is, akkor a hétvégi 2 éjszakával majdnem 370.000Ft-ra dobta volna meg a végösszeget.

A hétvégi árakat úgy kerültem el, hogy azt a két éjszakát más helyen töltöttük.

A repülőjegyeket 5 hónappal előre elkezdtem nézegetni és igen jó áron, azaz 180.000Ft-ért volt több opció is Budapest – Las Vegas és Detroit – Budapest viszonylatra (Detroitból jöttem haza az út végén), de mivel voltak nagyobb kiadásaim ezekben a hónapokban, teljesen lenulláztam a bankszámlám és nem tudtam megvenni a jegyet. Később, amikor már megvolt a pénzem a jegyre, akkor már 240.000 alatt nem találtam semmit. Úgy döntöttem, hogy várok még, hátha lejebb megy, de inkább még feljebb ment és végül 3 héttel az út előtt foglaltam 268.000-ért Philadelphiai átszállással odafele és Münchenivel visszafele Detroitból.

Jó, ennyit a piszkos anyagiakról, majd később még úgy is sokat fogok írni az árakról és egyéb olyan költségekről, mint autóbérlés, belépők és a további hotelek árai.

A gépem 8 óra körül indult vasárnap, de most nem volt kedvem éjjel transzferbuszozni, ezért megbeszéltem az egyik barátommal, hogy náluk töltöm a szombati napot és reggel majd kivisz a Deák térre, mert az csak 15-20 perc tőlük a hétvége reggeli forgalommentes időszakban és a 100E busszal pedig kizötykölődök a reptérre. A szombati nap nagyon jól telt, grilleztünk a kertben, iszogattunk és beszélgettünk. Reggel időben keltünk, kivittük a kutyát sétálni egy kicsit, majd kocsival kiraktak a Deak téren, a busz pont indulóban volt, de még elértem, de ha csak a következővel tudtam volna menni, akkor is bőven időben a reptéren vagyok. Most nem kellett bőröndöt becsekkolni, mert csak kézipoggyásszal utaztam, így nem égtem ki a reptér indulási oldalának check-in részlegének kicsi voltától, mert persze ismét tömve volt, mint mindig.

A repülő ugyan olyan volt, mint 1 évvel azelőtti szintén Budapest – Philadelphia járaton, egy régi gép, személyi szórakoztatórendszer nélkül és kevés hellyel a kézipoggyászok számára. Az utolsók egyikeként szálltam be a gépbe, mert a legultolsó csoportban voltam. A gépen alig találtam helyet az ülések feletti poggyásztartóban, felettem és körülöttem mind rogyásig voltak rakva. Mikor végre láttam egy kis lyukat 3-4 sorral előrébb, ahova bepaszírozhatnám, kezdtem felemelni a bőröndöm és behelyezni, akkor az ott ülő szó szerint ellökte a bőröndöm a kezével és hót bunkón mondta, hogy az az övé. Nem vagyok az erőszak híve, de akkor úgy éreztem, hogy ott fejelem meg azt a bunkó f*szt, de le kellett nyugtassam magam, hogy ezzel körülbelül azt kockáztatnám meg, hogy kitiltanak a gépről. Megláttam, hogy mellettem is van egy kis rész, ahova még beférne a táskám, de az ott ülő is elkezdett veszekedni velem, hogy oda az ő cuccát akarja tenni. Csak annyit mondtam, hogy „I don’t understand” és leültem. Az öreg elkezdett zsörtölődni, hogy hát mit meg nem merek tenni meg ilyenek, de nem érdekelt, kicsit tele lett a hócipőm az emberekkel pár perc alatt. Mint később észrevettem, az öregnek 3 táskája, 2 szatyra és egy tangóharmónika táskája volt a tárolókban. Így nem csoda, hogy alig volt hely.

Philadelphiában a terminálváltás gördülékenyen ment. Egy kicsit aggódtam, mert nagyon kevés időm volt az átszállásra és tavaly volt egy kis problémánk ezzel. Nagy valószínűséggel feljújítás alatt lehetett az a rész akkoriban, ami összeköti a terminálokat, mert most láttam is, hogy nagyon újszerű minden és az utastájékoztató jelzések is egyértelműek és az utcára sem kell kimenni, ha át akarok menni a másik terminálba.

Las Vegasi járat majdnem tele volt, kivéve az utolsó sor, ahova a helyem szólt. Nagyon örültem, hogy akár a lábamat is felrakhatom. Több alkalommal is győzködtek a légiutaskísérők, hogy üljek előrébb, egy üres székre nyugodtan, mert itt hátul nem dönthetőek az ülések. Eszem ágában sem volt bezsúfolódni bárki mellé is, amikor egy egész sor csak az enyém.

Már sötét volt, amikor Las Vegas felé értünk, láttam a Hoover gátat is ereszkedés közben kivilágítva. Egy shuttle busz vitt a Flamingóhoz. A hetelbe belépve leesett az állam a méretektől. A folyosó végét, ahol a szobák vannak, gyakorlatilag nem is láttam, olyan hosszú volt és ez csak az „L” alakú hotel egyik fele volt (a Flamingo hotel a 20. legnagyobb hotel a világon. Megj.: A világy legnagyobb hoteleinek több, mint fele Las Vegasban található). Lepacsiztam a haverommal, gyorsan zuhanyoztam egyet és átöltöztem, majd elindultunk felfedezni a környéket. Egy daiquiri koktéllal kezdtünk. Egy közepes méretű koktél, benne összesen 1 vodka shotnyi alkohol 30 dollárba került. Kicsit mellbe vágott, főleg, hogyha több vodka shotot szerettem volna bele, akkor könnyen felugorhatott volna az ár 50 dollárra. A The Venetian és a Ceasar’s Palace hotelek környékén sétáltunk és be is mentünk ezekbe a hotelekbe.

Mivel a barátom délig alvós típus, ezért minden nap a délelőttöket egyedül töltöttem el. Nem bántam egyáltalán, mert sok olyan dolgot csinálhattam így, amit vele nem biztos, mint mondjuk például a sétálgatás. Én általában 7-8 között keltem minden nap. Az edzőteremben kezdtem 3 alkalommal is, csak úgy mint ahogy az első teljes napon is. Kicsit meglepett, hogy egy ilyen óriási hotelnek csak ilyen kis edzőterme volt. Az első alkalommal alig találtam meg a wellness részleget, annak ellenére, hogy ki volt írva, mert egy nagy komplexumot képzeltem el és azt is kerestem, de mint kiderült végül pár kérdezősködés után, hogy jó helyen jártam, csak maga a fitness központ elég kicsi és elkerülte a figyelmem. Miután végeztem, szétnéztem a medence környékén is.

Végül 11 óra körül elindultunk gyalog a legközelebbi T-mobile üzeletbe, ami New York New York hotellel volt szemben. Minden amerikai utam során veszek egy turista sim kártyát, mert sokkal jobban megéri, mint aktiválni 3 napra a Telekomnál majdnem 2000Ft-ért az adat roamingot nem EU-s országokban, ráadásul összesen 200MB-ot adnak (le és feltöltés), ami semmire nem elég. Így kapok 10gigát és több ezer perc hívást és SMS-t. Ebédünket a Taco Bell Cantinában fogyasztottuk el. Már itt is feltűnt, hogy még a gyorséttermek is drágábbak (azt hittem, hogy nagyjából egy árban vannak mindenhol), mint bárhol máshol az USA-ban (kivéve Californiában, mert ott még drágább minden). Bementünk pár szuveníros boltba, ahol vettem pár hűtőmágnest és kulcstartót ($1-os termékekből elég nagy volt a választék, így vettem vagy 8-10 dolgot összesen). Délután medencézést terveztünk. Itt is volt ID check, azaz csak 21 éven felettieket engednek csak be a medencebárok miatt. A víz nagyon hidegnek érződött, alig bírtunk belemenni, de amikor már benne voltunk, akkor jó volt. A háttérben a High Roller (óriáskerék) forgott, ami nagyon látványos volt. Sötétedés után újra a The Venetianban kötöttünk ki, majd elmentünk a Belaggiohoz megnézni a szökőkút showt. Számomra nem volt olyan nagy szám, valószínűleg azért, mert a szobánkból pont oda nyílt a kilátás, így messziről párszor láttam már ahogy működik.

Apropó kilátás! Egyszerűen álomszerű volt. Hihetetlen gyönyörű, szemkápráztató és megunhatatlan és még rengeteg pozitív jelző, amit mondhatnék még. Nem bántam meg, hogy végül ezt a hotelt választottuk. Szemben a Drai’s szórakozóhelyre láttunk pont, ami egy skybar disco medencével, a Párizsi Eifel torony másolata magasodik az épületek felett, kicsit jobbra a Belaggio teljes egészében és a háttérben a The Cosmopolitan. Sötétedés után úgy indultunk az éjszakába, hogy előtte fél órát oda ültünk az ablakhoz és úgy szürcsöltük a Captain Morgan kólát.

Ott hagytam abba, hogy a szökőkút dolog annyira nem jött be, ezért átmentünk a The Mirage elé, ahol a vulkán show van. Ott álltunk már vagy 15 perce, amikor már rég mennie kellett volna, de egyszer csak bemondták a hangszórókon, hogy az szeles időre való tekintettel nem indítják ma el az attrakciót. Egy kicsit nevettem, mert a szeles idő, annyit jelentett, hogy éppen fújt egy nagyon enyhe kis szellő. Na mindegy...

A Ceasar’s Palaceban most kicsit szerencsejátékoztunk is, ami azt jelentette, hogy 5 dollárt beáldoztunk a félkarú rablón fejenként. Nem lettünk milliomosok sajnos most sem, de legalább kaptunk egy ingyen sört. Az ID-t persze itt is megnézték, ráadásul a nőci addig nem engedett minket játszani, amíg 5 perc múlva vissza nem jött egy nagy könyvvel a kezében, mely tartalmazza a világ összes személyazonosításra használható igazolvány mintáját. Így lecsekkolták az enyém, hogy nem valami koppintást adtam-e oda nekik, bár még mindig nem értem, hogy Amerikában hogyan nem hiszik el a mai napig, hogy régen elmúltam már 21. Jó, értem én, hogy 100%-ra akarnak menni, de sajnos olyan messze vagyok már a 21-től, hogy ez a kinézetemen is jócskán látszódik.

Reggel sétálgattam és edzettem, délben pedig elmentünk Uberrel a cimbim kedvenc gyorséttermébe, a Chick-Fil-A-be reggelizni, ami már ebéd volt. Innen a Stratosphere hotel tornyába mentünk fel. 30 dollárért kaptunk 3 jegyet is, amivel nem csak a toronyba mehetünk fel, de kipróbálhatjuk a 320 méter magasan lévő vidámparkot is. 3 hajmeresztő élményben lehet részünk. Az egyik a „Big Shot”, ami a torny tetején szó szerint kilő még vagy plusz 30-40 méter magasra, majd amikor eléri a csúcspontot, elkezd visszafele zuhanni. A másik az „Insanity” nevezetű forgó, ami kinyúl 320 méter magasan és elkezd forogni a torony mellett úgy, hogy alattunk csak a mélység van. Az „X-Scream nevű” mini hullámvasút pedig 30-40 méter hosszú hullámvasút, ami azt csinálja, hogy a pályája megdől és elkezd zuhanni majd 10 méterrel a toronytól távol hirtelen megáll a semmi közepén a magasban. Elsőre a Big Shotot próbáltam ki. Amikor a barátom meglátta közelről is ezeket, berezelt és nekem adta az ő jegyeit is, így már 6szor ülhettem fel ezekre. Megmondom őszintén, hogy az én szívem is a torkombom dogogott, de nagyon tetszett főleg a zuhanás része. Ezt követően az X-Scream került kipróbálásra, ezt is nagyon élveztem végeredményében, viszont már ez nekem is túl sok volt és többet már nem ültem fel rá. A forgós Insanityt nem tudtam kipróbálni, mert kicsit szelesebb volt az idő, így az nem üzemelt, ezért még egy menetre felültem a Big Shoton. A maradék 3 jegyet, amit kaptam, megtartottam estére, mert úgy terveztük, hogy este is visszajövünk megnézni milyen sötétben a kilátás, mert a kilátó jegy is egész nap érvényes. Valóban igaz, hogy a levegő nagyon száraz Las Vegasban, mert igen hamar elkezdett kicserepesedni a szám és sokszor vérzett is, így be kellett menjek a Strat melletti Walgreensbe venni egy ajakápolót. A Stratból átubereztünk a „Welcome to Fabolous Las Vegas Nevada”-hoz. 45 percet álltunk sorban a tűző napon a 35 fokban pár képért, de azt mondom, hogy megérte, mert nagyon jó képek születtek.

Az időjárásra kitérve, szerencsénk volt, mert megérkezésünk előtti napon 40 fok volt és lehűlt 32-35-re ottartózkodásunk alatt. Azt mondták korábban is, hogy a száraz levegő miatt nem érződik olyan melegnek a 32-35 fok sem, mint máshol és ezt én is elmondhatom, hogy 35 fokban alig izzad az ember. A 40-42 fok azért már ott is elviselhetetlen, de a 32-35 még nem olyan vészes, mint mondjuk a 32 volt Japánban a 95% páratartalommal.

Ma is medencéztünk egy kicsit, majd a szobában iszogattunk és élveztük a kilátást, majd az In-n-Outban vacsoráztunk ismét, mint ahogy az első este is. Később a Fremont streetet jártuk be. Ez a hely nagy kedvenec lett Las Vegasban. Pezsgő élet, sok ember, koncertek, mutatványosok, casinok és bárok jellemzik ezt a helyet. Eljátszottunk fejenként 6-7 dollárt, de sajnos még mindig nem nyertünk több millió dollárt továbbra sem. Kétszer elmentünk egyik végéből a másikba, közben néztük a mutatványosokat, a felettünk elsikló embereket a Slotzilla drótkötélpályán, hallgattuk a koncertet a színpadon, fényképezgettünk és betértünk casinokba is. Lemértük a súlyunkat a Heart Attach grill előtt. Ez egy étterem, ahol a 160kg feletti emberek ingyen ehetnek. Szeretem az ingyen kaját, de most abszolút nem bántam, hogy 85 kilós vagyok és nem jár az ingyen vacsi. Bent amúgy a vendégeknek kórházi beteg kezes-lábast kell magukra ölteni, a pincérek pedig ápolóknak vannak öltözve.

Ahogy terveztük, visszamentünk a Stratba. Most sokkal többen voltak, a liftre is várni kellett amivel feljutottunk. Egyből felültem a Big Shotra, majd gyönyörködtünk a magasból Las Vegas látványában. Még volt 2 jegyem és abból az egyiket az Infinity kipróbálására szántam, de sokan álltak sorban, így még 2 menetet mentem a Big Shoton kiszállás nélkül egymás után.

Utolsó egész napunk reggele Vegasban sem alakult másképp, mint ahogy az elmúlt napokban, azaz egy edzőteremmel kezdtem, majd egy nagy sétára indultam a város déli irányába. Elmentem egészen a Luxorig. Kívülről nem tűnt olyan érdekesnek azon kívül, hogy az egész egy üvegpiramis, de amikor már bent van az ember, akkor a méreteken olyan szinten elcsodálkozik, hogy én 5 percig magamhoz sem tértem. Egy porszemnek éreztem magam az épületben. Amikor megálltam középen és bambultam felfele percekig és néztem, hogy a piramis négy oldalán hogyan futnak körbe a függőfolyosók és hány emelet van, azon belül hány szoba egy emeleten és a többi, akkor éreztem igazán, hogy ez a hotel tetszik legjobban egész Vegasban és elhatároztam, ha legközelebb jövök, itt fogok megszállni. Mindenkinek van egy kedvenc hotelje, de nekem mind egyformán tetszett, de amikor a Luxorban jártam, akkor éreztem azt, hogy én is megtaláltam a kedvencem.