Augusztus 10. péntek (Budapest – Philadelphia és Philadelphia – Detroit repülőút):
Reggel időben érkezett meg a transzfer kisbusz, azaz 6:15-kor, mi voltunk az első beszállók és csak Tiszafüreden vettünk még fel egy embert. Egernél át kellett szállnunk egy másik kisbuszba. A repülőtérre 9:30-kor értünk és egyből állhattunk a becsekkolós sorba, mert már javában zajlott. A terminál nagyon tele volt emberekkel, megmozdulni sem lehetett, nem hogy nagy bőröndökkel sétálni egyik helyről a másikra. A TSA precheck már a sorbanállás közben megtörtént, ez tetszett nagyon, mert tavaly a Miami út során egy külön helységnél kellett sorban állni Londonban, ami sok időt vett el. Becsekkolás után nem sok időnk maradt, így újabb sorbanállások után (security, útlevélellenőrzés, kapunál beszállókártya) már a gép fedélzetén is voltunk. Meglepetésemre egy régebbi típusú gép volt, nem olyan, mint amire számítottam, azaz nem rendelkezett személyi szórakoztatórendszerrel, csak a folyosón volt pár soronként egy kis monitor . A fülhallgatók kiosztása után megpróbáltam élvezni a vetített filmeket, de három olyan borzasztót adtak, hogy nem bírtam nézni azokat sokáig.
A felszolgállt ételekkel nekem sosem volt bajom, most is nagyon ízlett az ebéd is és a délutáni snack, ami 2db mini sajtburgerből állt. Italt is rengetegszer szolgáltak fel.
A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...
Közel tíz és fél óra után megérkeztünk a Philadelphiai reptérre. Még Budapesten azt mondták, hogy a bőröndünk majd ott fog várni a kapunál Philadelphiában, amit személyesen kell megmutatnunk egy vámosnak, majd a bőrönd újracsekkolását intézi utána a reptér, nekünk csak át kell menni a másik terminálba. Na ez abszolút nem így történt, mert rendesen ki kellett vennünk a bőröndöt a szalagról, át kellett menni az útlevélvizsgálaton, vámvizsgálaton, ahol csak a papírt kellett leadni, hogy nincs nálam vámolnivaló, majd becsekkolni újra a bőröndöt és végül security. Nem értem, hogy miért van minden helyen más eljárás, legalább is amikor Miamiba mentem, akkor semmit nem kellett felvenni. Akkor azt a kék vámolós papírt (Customs Declaration Form) sem töltöttem ki és senki nem is kérte tőlem soha. Itt pedig valamiért kitöltöttük, hátha majd kell és itt kérték is, mert lepecsételték és le kellett adni. A Philadelphiai reptér több okból kifolyólag is az utálom listára került. Az egyik a tájékoztatók szinte teljes hiánya. Mi az A terminálba szálltunk le, de a B terminálból indult a gép tovább, de sehol semmi kiírást nem láttunk, hogy merre menjünk tovább, ha csatlakozó járatunk van. Megkérdeztünk egy ott dolgozót az információs pultnál, hogy merre kell menni a B terminálba és azt mondta, hogy balra. El is indultunk, de láttuk, hogy biztos nem arra kell menni, amerre mondták, aztán visszafordultunk, így ugyan ott, csak más embertől újra megkérdeztük és ő meg már azt mondta, hogy jobbra. Végre rájöttünk hogy ki kell menni az utcára és a járdán át kell sétálni a B terminálba. Nekem ez nagyon furcsa volt, hogy semmi folyosó vagy alagút nem vezetett át a másik terminálba, hiszen még egymás mellett is voltak (valószínűleg csak felújítás lehetett, mert 2019-ben, amikor mentem Las Vegasba, akkor minden flottul ment, a terminálváltás is csak annyi volt, hogy átsétáltam egyik helységből a másikba). Aztán a másik furcsaság az volt, hogy nem tudtuk, hogy hova kell leadni a bőröndöt, mert az sem volt egyértelmű. Odamentünk az egyes számú bőröndbecsekkolóhoz és megkérdeztük, hogy itt kell leadjuk a bőröndöt? Ő megkérdezte, hogy átszállással jöttünk-e és mi mondtuk, hogy igen és akkor mondta, hogy a 4-es számúhoz kell mennünk. Oda is sétáltunk, de az ég világon semmi és senki nem volt ott. Újra megkérdeztünk egy másik ott dolgozót, hogy most akkor mi van és azt mondta, hogy az 1-es számúnál kell leadnunk... Visszamentünk a csomagokkal és kérdés nélkül az ott dolgozó kezébe nyomtam a bőröndöket, aki még pár perccel előtte rossz helyre küldött minket. Ezt követően a security check után végre a kapuknál voltunk. Több embert láttam kabátban és vastag pullóverben a kinti több, mint 30 fok ellenére és megvetően gúnyoltam ki őket azt nem gondolva, hogy nemsokára irigyei leszek nekik, ugyanis jó amerikai szokáshoz híven a légkondícionáló 18 fokon ment orkán erejű légbefúvással. Már kezdtünk nagyon fázni és jó volt látni, hogy már csak pár perc van a beszállásig, de igen ám, hiába volt már idő, nem kezdték el hívni az embereket. Nemsokára ki is írták, hogy 15 perc késés várható, majd újabb 15, majd 30 perc, majd 1 óra stb. A végén 2,5 óra lett belőle és a közel 3,5 órás várakozáskor jégkockává fagytunk. Az indok a késére az volt, hogy nem sikerült lehűteni a repülőgép utasterét. Kárpótlás csak 4 órán túli késésre jár.
Mikor végre valahára felszálltunk a gépre, szinte egyből bealudtam és leszállás előtt kicsivel keltem fel. Innentől kezdve már semmi probléma nem volt.
Augusztus 11. szombat (Chicago):
7 órakor indultunk kocsival Chicagoba egy gyors tankolás után. Az út kicsivel több, mint 4 óra volt. Minden simán ment, kis forgalom volt, így jól tudtunk haladni még Chicagoban is. Egy parkolóházban tettük le a kocsit a belvárosban, majd ettünk egyet a Chick-fil-A-ben, mert már majdnem dél volt. Ezt követően sétáltunk a belvárosban a Chicago folyó mentén (Trump tower és környéke), majd átsétáltunk a The Bean-hez (A Bab). Kicsit még tovább sétáltunk a belvárosban, bementünk egy ROSS-ba, de nem vettem semmit. Ezt követően Überrel átmentünk a Willis Towerhez. Nagyon hosszú sor volt, így kihagytuk, hogy felmehessünk a felhőkarcoló kilátójába, helyette egy hajós túrára fizettünk be a Willis Tower mellett, amit nagyon jól tettünk, mert sokkal jobban jártunk, mintha állunk több órát sorban, hogy körülbelül fél órát nézelődjünk a magasból. Egy vizitaxi átvitt minket a Navy Pierhez, mert onnan indult az idegenvezetős út. Nekem már a Navy Pierig tartó út is nagyon élvezetes volt, ott kezdtem el érezni azt, hogy „na igen, végre itt vagyok, erre vágytam már évek óta”. Egy Arhitecture Tour nevezetű hajós túrára fizettünk be, amely során nagyon sok érdekes információt megtudhattunk az épületekről, illetve gyönyörű látványokban volt részünk. A túra körülbelül 2 órán át tartott.
A hajókázás után a Navy Pier óriáskerekére ültünk fel, majd mivel már nagyon éhesek voltunk a Giordano’s-ban ettünk Chicago style pizzát. Nagyon finom volt.
A parkolóházba Lyft-el mentünk vissza és indultunk is vissza egyből Detroitba. Visszafele már 5 óra volt az út a Chicagói megnövekedett forgalom miatt.
Nekem Chicago nagyon tetszett, szerintem sokkal szebb és tisztább volt, mint New York. Sokkal élhetőbb városnak találtam, mint a Nagy Almát.
