/Saturn - a legszebb hely a 4 tengerparti település közül Romániában, ahol jártam/

Amikor július elején feloldották ezt a karanténosdit, akkor utaztam el Jászvásárba. A magyarosított név kicsit megtévesztő, mindenki azt hiszi, amikor beszélek erről a helyről, hogy valahol Erdélyben van. Jászvásár, azaz Iasi  (ejtsd: jás)a történelmi Moldova területén jelyezkedik el kb. 530 kilométerre a magyar határtól. Akit mentem meglátogatni, vele határoztuk el, hogy augusztusban találkozunk Bukarestben és közösen lemegyünk a tengerpartra. Én nem annyira örültem neki, azaz láttam képeket a Fekete-tenger romániai üdülőközpontjairól és egyáltalán nem voltam elájulva tőlük. Ha már Fekete-tenger és Balkán, akkor már inkább Bulgária (Nessebar, Napospart stb. – árban alacsonyabb, színvonalban magasabb a románnál).

Útitársam Konstancához ragaszkodott, de olyan szinten elszálltak a szállásárak, mint nálunk idén a Balatonnál. Az ajánlatokat nézegetve egy Airbnb (magán apartmanok) 7 napra 250.000-350.000Ft körül mozogtak. Én megmondtam az útitársamnak, hogy ne haragudj, de nem fogok kiadni egy kis lakásra ennyi pént egy lepukkant környéken. Volt olyan szállás, hogy bár a ház szép volt kívül-belül, de maga az utca, illetve a többi ház olyan volt, mint valami Indiai gettó. Én nem így képzelek el egy tengerparti nyaralást. Mindezt 50.000Ft-ért éjszakánként.

Végül kompromisszumként Costinestiben vettünk ki egy alap, de kis szép és takaros apartmant 180.000-ért 7 éjszakára.

Lefoglaltam a szállást és átutaltam 35.000Ft-ot, mint kaució, ami vissza nem térítendő.

3 napra rá jött a feketeleves, hogy újra hatályba lépett a karanténosdi a sárga és piros országokból hazatérőknek. Románia sárga besorolást kapott, így három lehetőségem volt.

1. Letöltöm a 14 napos karantént itthon. Ez nem jöhetett szóba a munkám miatt, illetve nem is szerettem volna, hogy kirakjam az ajtómra a piros matricát, aztán majd az egész lakóház rajtam csámcsogjon, hogy fertőzött vagyok, közben meg csak a karantént töltöm külföldi út utáni hazatérés miatt.
2. Hazajövök, elkezdem a karantént (szintén nem jó a lakóközösség pletykaáradata miatt) és az otthonomban csináltatok egy PCR tesztet majd később még egyet. Ez sem nagyon jöhetett szóba az ügyintézési bizonytalanságok és lehetséges hossza miatt.
3. Romániában csináltatok 2 PCR tesztet 5 napon belül 48 órás eltéréssel. Végül ezt választottam, mert ez tűnt legkézenfekvőbbnek és legegyszerűbbnek (végül mégsem volt az a román magánklinika töketlenkedése miatt, de erről majd később írok).

Szóval amikor bejött újra ez a karanténosdi 3 napig tiszta stresszben voltam mert vagy bukom a 40 ezret, amit kaucióként átutaltam vagy kifizetek 60 ezret a 2 PCR tesztre. Végül azt választottam, hogy inkább megyek és teszteltetek, minthogy 40 ezret kidobjak az ablakon, legalább a tesztekre fizetett pénzért kapok is valamit cserébe.

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Szombaton dolgoztam délelőtt, de a délutánomat Würzburgban töltöttem, ahol a hotelem is volt. Jártam már itt egyszer az egyetemmel egy európai körút alkalmával 2011-ben. Már a japán utam során említettem, hogy nincs annál jobb utazás, amikor nem csak ingyen van az út, de még fizetnek is érte. Így volt ez az egyetemi kiránduláskor is. 12 napra mentünk és több országot látogattunk meg, mint Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium, és Ausztria. Fizették mindenünket és még 60.000Ft zsebpénzt is kaptunk. Akkor is pont úgy volt, hogy egy délutánt Würzburgban töltöttünk, másnap pedig mentünk Sinsheimbe és ezt most megismételtem 8 év elteltével egyedül is.

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Fairplay, Alma, Breckenridge

Reggel korán keltünk, mert egy 2,5 órás utunk volt Breckenridgeig. A 24-es útról lekanyarodva a 9-es útra gyönyörű látvány tárult elénk. Meg is álltunk lefotózni a réten legelésző bölényeket háttérben a Sziklás-hegység havas vonulataival. Megálltunk tankolni Fairplayben, mely Park megye központja és South Parkban helyezkedik el. A South Park animációs sorozat helyszínének alapját ez a kisváros adja.

Ahogy haladtunk felfele, minden egyre havasabb lett. Breckenridge tipikus síelőközpont, tele van nyaralóházakkal. Érdekes volt, hogy a házaknál labirintusszerűen volt kikotorva a hó, ezt úgy értem, hogy ahonnan eltakarították a havat, azt arrébb górva szinte ilyen 2 méteres falakat emeltek, így sok ház úgy nézett ki, mint valami erőd.

Megálltunk a nagy központi parkolóban és gondolával (sílifttel) elmentünk a Grand Lodge on Peak 7-hez. Pár gondola járat ingyenesen igénybe vehető, melyek a hotelekhez közlekednek. Nagyjából egy órát néztük a síelőket és az emberek tömegét, majd elmentünk a gondolához, hogy lemenjünk a parkolóba. Sorbanállás közben egyszer csak megállt a gondola valami technikai hiba miatt és 15 perc várakozás után sem tudták megoldani, így visszamentünk tovább nézelődni, de már untuk így 20 perc múlva újra vissza a gondolához, ami még mindig állt. Nagyjából egy óra telt el, mire újra járt a lift és végre mi is beszállhattunk egybe. Igen ám, de útközben alattunk is megállt ismét, de szerencsére mi 1 óra helyett csak 15 percet ragadtunk bent a síliftben.

Mikor végre sikerült lejutni, leparkoltuk a kocsit a főutcán, ahol sétálgattunk. Tipikus régies házak vannak kis boltokkal. Itt nem találhatóak meg a nagy franchise hálózatok üzletei, hanem inkább magánvendéglők és kis szuvenír boltok vannak (na jó, persze Starbucks azért itt is akad).

Miután szétnéztünk a főutcán elindultunk visszafele. Almában megálltunk a South Park Saloon nevű bárban, ahol ettünk és ittunk is, majd továbbhaladtunk és Fairplayben, ahol már megálltunk korábban tankolni, kocsival bejártuk a kisváros központját.

 A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Skyline Drive és Royal Gorge Bridge

Reggel közösen Húsvét hétfői reggelit tartottunk, utána indultunk a 1,5 órányira lévő Canon City mellett lévő Skyline Drive-hoz. A hely nem tartogat sok izgalmat magában, ez egy körülbelül 100-150 méter magas dombgerinc tetején futó, nagyjából 1 kilométer hosszú egyirányú útszakasz. Ha már erre jár az ember, mondjuk a Royal Gorge híd miatt, akkor természetesen megéri kipróbálni az utat, mert azért ez is megmarad az emberben pozitív élményként. A képek többet leírnak a helyről, mint amit én le tudnék:

A Royal Gorge híd benne volt a 2 hetes utam során a TOP3 programban. Ötünk közül csak hárman mentünk be a park területére, mert a viszonylag drága volt a belépő ahhoz képest ($25), hogy nem sok szolgáltatást nyújt a hely, élményt viszont annál többet. Én nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. A park területére belépve 2 választásunk van. Vagy átmegyünk a hídon, teszünk egy kört a másik oldalon, majd visszajövünk egy libegővel, vagy fordítva csináljuk meg, azaz libegővel megyünk át először, aztán sétálunk vissza a hídon. Mi a híddal kezdtük, amely 300 méter magasan ível át a kanyon felett. Nagyon lassúra vettük a tempót a nézelődés miatt, mert elképesztő volt a látvány. A fapallók között néhol igen nagy volt a rés és ott letekintve a 300 méteres mélységbe néha elfogott a tériszony pedig én egyáltalán nem mondanám magam annak, de nem minden nap állok 300 méter magasan pár fapallón.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

2019...

Április 18. Csütörtök

Reggel 4 körülre kellett kiérjünk a repülőtérre, így a transzfer buszunk éjjel egy órakor jött értünk. A repülőnk reggel 6-kor indult és Münchenben szálltunk át a Denveri gépre. 7 órakor már Münchenben is voltunk. Leszállás után megéheztünk, hiszen legalább 12 órája nem ettünk semmit, de még csak 7 óra volt, ezért alig volt nyitva egy két étterem, de azokban sem volt választék vagy olyan drága volt minden, hogy inkább kihagytuk. 8 óra fele találtunk egy éttermet, ahol ettünk panini shandwichet és ittunk egy korsó Hofbrau sört. Így pont 1 évvel visszanézve a képeket döbbentem meg, hogy miként tudtam bármiféle alkoholos italt inni reggel 8 órakor, mert a gyomrom nem éppen szereti ilyenkor befogadni ezeket. Valószínűleg „becsaptam”, mert az alvásritmus nem a megszokott volt az elmúlt 24 órában.

Denverbe délután 3 óra körül érkeztünk és még volt egy 1,5 órás utunk kocsival Colorado Springsig. Az idő nagyon szép volt végig a 2 hetem során. Röviden leírnám azért ennek a környéknek az időjárását, mert nagyon érdekes és szokatlan a mi kontinentális éghajlatunkhoz képest sőt, igazából bármilyen éghajlati övben is ritkább az ilyen időjárás. Idézem a Wikipédia ide vonatkozó egy mondatát: „Colorado Springs has a cooler, dry-winter semi-arid climate (Köppen BSkw), and its location just east of the Rocky Mountains affords it the rapid warming influence from chinook winds during winter but also subjects it to drastic day-to-day variability in weather conditions.”  Ez nagyjából annyit jelent, hogy októbertől júniusig széljárástól függően simán elképzelhető, hogy mondjuk februárban egyik nap 23 fok van és napsütés, másnap pedig -5 és szakadó hóesés, rákövetkezendő 1-2 napban pedig ismét 20 fok felett, majd újra fagy és havazás és így tovább. A két hetem során nagy szerencsém volt, mert nem nagyon ingott a hőmérséklet, ami ritka. A napi hőingás azért magas volt, éjjelre rendszerint lement 0-5 fok körülre, de napközben mindig 15-25 fok között volt. Utolsó nap, amikor indultam haza, akkor 10 centis hó fogadott reggelre, de délután már 13 fok volt és a hó is gyorsan elolvadt teljesen, de óriási köd lett. Még mindig az időjárásnál maradva, küldtek olyan képet a barátaim, hogy júniusban mentek szabadtéri koncertre és -2 fok volt napközben, úgy fagyoskodták végig a koncertet, 2 napra rá meg 28 fokban kertészkedtek. Nem tudom mennyire tudnám megszokni ezeket a szélsőséges hőmérséklet változásokat heti szinten akár többször is.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Kiváncsi voltam a japán reggelire. Volt két választási lehetőség, teljesen kontinentális reggeli és tradícionális japán. Én természetesen csak a japán részből válogattam. A japán reggeli nem különösebben különbözik a többi étkezéstől, azaz nagyjából ugyan azt eszik reggelire, ebédre és vacsorára. Reggelire is volt leves, rizsétel, tészta, marhapörkölt szerűség, és rengeteg minden, amiről fogalmam sem volt, hogy mi az, de ízlett nagyon minden. Olyan ételt is kóstoltam, amire azt hitttem csirkemell csíkok, mert úgy nézett ki, de mint kiderült, inkább valami növény lehetett.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Mi lehet annál is jobb, ha az ember a munkája során olyan országokba is eljut, mint Japán? Esetleg az, hogy természtesen mindent fizetnek, mint a repjegy, szállás, na de hogy ezért még plusz pénzt is kap, mint kiküldetési díj? Legjobb...

Két lengyel kollégámmal kaptam lehetőséget egy 1 hetes útra Japánba (1-1 nap utazás, 4 szabadnap, 1 nap konferencia). A munka része összesen 1 nap volt (Kaizen konferencia) és a többi 4 napban azt csinálhattunk, amit csak akartunk. A projektunk nagyon jól teljesített, ezért a vezetőség megengedte ezt a lazaságot.

Azt olvastam, hogy a Japánba utazás szempontjából a legrosszabb hónap a július, mert ez a legmelegebb, legpárásabb és legcsapadékosabb hónap az egész évben. Átlagosan 24 napot esik szinte megállás nélkül az eső ebben a hónapban. Na mondom szuper, esőkabátot nem hordhatok, mert a 33 fokban és a 95%-os páratartalom mellett az szinte lehetetlen, esernyő megint nem jó a tömeg miatt, ülhetünk majd a hotelben egész nap. Akkora mázlink volt, hogy az egy hét alatt egyetlen egyszer sem esett Nagojában sem Kiotóban. Azt mondták a japán kollégáink, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert ők nem is emlékeznek arra, hogy mikor volt az, hogy ilyen száraz volt a július, hogy 1 hétig nem esett. A szokásos időjárás viszont utolsó nap megmutatta magát, de ez nekünk szerencsére már mindegy volt, mert reggel már mentünk a reptérre.

2019 júniusában jártam először Stuttgartban. Szombaton reggel 6 órakor kezdtem Nürnbergtől kb. 100 kilométerre  nyugatra egy cégnél, ahol olyan délután 1 óra körül már végeztem is, így délután 3-ra már Stuttgartban voltam. A hotelt a Porsche gyártól és múzeumtól 5 perces sétára foglaltam, mert azt terveztem, hogy szombaton meglátogatom a Porsche múzeumot, vasárnap pedig a Mercedes-Benz múzeumot. Mivel szombaton nem volt már a teljes napom szabad, ezért döntöttem úgy, hogy a Porscheval kezdem, mert azt olvastam, hogy az gyorsabban bejárható, mint a Merci. A szállodában becsekkoltam, átöltöztem és már indultam is. A múzeumban nem voltak sokan, így egész jó képeket tudtam csinálni. A belépő sem volt drága (8€). Nagyon sok volt az indiai és arab turista, a Mercedes múzeumban pedig a kínai. 

Maga a múzeum nem valami nagy, alapos körbenézéssel 1-1,5 óra alatt szét lehet nézni, a kiállított autók sincsenek túl zsúfoltan. Volt egy rész, ahol be lehetett ülni 2 autóba is. Az egyik egy Boxster volt a másik pedig egy 911 GT3RS. A boxsterbe beültem, mert arra csak ketten vártak előttem, a 911-nél pedig vagy 10-en. Utánam már nem is várt rám senki, így elidőztem vagy 5 percet a kocsiban és elképzeltem, ahogy az utcán csapatok vele. 

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Augusztus 23. csütörtök (Dél-Manhattan)

Reggel kicsit később indultunk (8 fele), hogy elkerüljük a tömeget a buszon és a metrón. Szerintem jól tettük, mert a híresen zsúfolt metrójáratokat 9 óra után jóval kevesebb ember veszi már igénybe, mint előtte. A Times Square metrómegállóban felszálltunk egy express metróra, ami pár megálló kihagyásával közlekedik a gyorsabb haladás érdekében. A City Hall megállónál szálltunk le nagyon közel a Brooklyn hídhoz. A hídon sétálgatás nagy élmény volt, egészen átsétáltunk Brooklynba. A hídról csodás képeket lehet készíteni New York pénzügyi negyedének felhőkarcolóiról.

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...

Augusztus 21. kedd (Seaside Heights és Atlantic City)

Kora reggel indultunk, hogy elkerüljük a dugót, de már reggel 7 órakor is nagy volt a forgalom. Egy Chevrolet Impalát kaptunk kölcsön a 2 napra, nagyon szép autó volt és szinte új (10 ezer mérfölddel). Tehát maga az út nem volt vészes, nem kanyarodtam rossz fele, nem tévedtem el sehol, csak az első 40-50km-en kicsit jobban kellett figyelni a 6x6 sávos össze-vissza ágazó autópályán, de ez sem volt tényleg megterhelő, aki már vezetett az USA-ban, boldogulni fog itt is.

Két órába sem telt és már Seaside Heights-ben voltunk. Ezt a helyet talán sokan ismerik az MTV-n régebben futó, ám sok év után idén új évaddal jelentkező Jersey Shore trash-reality miatt. Maga a hely nagyon szimpatikus, kis óceánparti üdülővárost idéző, ám a boardwalk és környékén nyüzsgő élettel rendelkező városka. A kocsit egy vizipark melletti parkolóban tetük le, majd a boardwalkon sétálgattunk. Igazából még majdnem minden zárva volt. 10-11 fele nyitottak a boltok és éttermek és ezzel egyidőben is indult az élet. Ami nekem furcsa volt, hogy a partszakasz végig le volt kerítve és belépős volt. A központi részen 8 dollárt kértek el fejenként, lentebb a kevésbé frekventált helyen pedig 5-öt.  Pár óra séta után Atlantic City fele vettük az irányt, mert éjjelre ide foglaltam szállást egy tipikus Amerikai motelbe a Resorts Casino és Hotel közvetlen szomszédságába. A Boardwalk és az óceán 3-4 perc sétára volt csak. Becsekkolást követően 4 óra körül lementünk az óceánpartra és élveztük még egy kicsit a strandolást, de 6 óra körül szinte már kiürült a strand, így mi is felmentünk és fürdést követően elindultunk szétnézni. Ekkorra már beindult jócskán az élet, hiszen rengetegen sétáltak fel és alá.  

A bejegyzés nem ért véget, kattints a lenti "TOVÁBB" gomra a folytatáshoz...